Kivetítések, tükrök a kapcsolatainkban

Grabbed Frame 370
A projekciók vagy más néven kivetítések a legjobb elhárító mechanizmusként működnek.
Adva van a személyiségünknek egy nem kívánatos aspektusa. A neveltetés, szocializálódás során oltják belénk tekintélyszemélyek a véleményüket és azt, hogy min kell változtatnunk. Mi a számukra kivetni való a viselkedésünkben. Ha elfogadjuk azt az alaptételt, hogy ISTEN, FÉNY, ENERGIA által váltunk élővé, akkor kijelenthetjük, hogy azért élünk, mert Bennünk él ISTEN.
HA ELFOGADJUK ALAPTÉTELKÉNT, HOGY ISTEN, A TEREMTÉS TÖKÉLETES, akkor nincs hiba, nincs rossz, csak másoknak megfelelni akarás van. Tehát, az okoz Bennünk, nekünk szenvedést, hogy valami hibát vélünk Magunkban felfedezni és ezt szégyelljük, elfojtjuk, hogy ne lássa más és szerethetőnek tűnjünk a szemében. De ezzel egy részünket le illetve kitagadjuk, azért, hogy megfeleljünk másoknak.
Csakhogy van itt egy kis bibi: Nem azért születtünk, hogy megfeleljünk, hanem ISTEN DICSŐSÉGÉRE, azért, hogy Benne kiteljesedjünk és élvezzük magát a teremtés nagyszerűségét. Amíg nem éljük át a nagyszerűségünket, nem növünk, fejlődünk, ébredünk rá a pillanat fennköltségére, csodájára, amíg úgy érezzük, hogy takargatni valónk van, addig a szenvedés, a hiány tudatállapotában toporgunk. A társunk vagy egyéb kapcsolatunk viselkedése is arra figyelmeztet, ami irritál Bennünket. Amíg nem éljük és értjük meg ezt, addig kivetítünk és ugyanazt tesszük, amit Magunkkal is. NEM FOGADJUK EL OLYANNAK AMILYEN.
A kapcsolatok legnagyobb rákfenéje, hogy a másikat a saját felfogásunk szerint megakarjuk változtatni. Csak azt is véssük az eszünkbe, hogy az elfojtásaink miatt, mi is hiányállapotokban élünk. A másik élete is ezt tükrözi felénk, ezen szeretnénk változtatni, de a másikon keresztül, mert Magunkon nehezebbnek érezzük vagy tükör által homályosan látunk. Tehát a saját hiányunkat nem vesszük észre.
Mi történik ha, mégis az önismeret segítségével változunk, többek, kiteljesedettebbek leszünk? Két lehetőség van: Vagy türelemmel várjuk, hogy a másik is változzon és változik is, vagy az addigi „Tanítómesterünk” akinek az volt a feladata az életünkben, hogy ráébresszen valamire, a továbbiakban kilép a közös életből, lelép a színpadunkról, mert ennyi volt a feladata. Nekünk nem kell őt otthagyni, mert Ő fog elmenni. Mindenesetre a SZERETET mágikus erő! Megváltoztat mindent és Mindenkit, akit átjár.

Készen vagyok-e egy kapcsolatra?

love-questions
Egy kapcsolatra mindig készen vagyunk, az már egy másik kérdés, hogy milyen kapcsolatra. A félelem, szorongás, lemondás, depresszió és az ezek következtében létrejött, bezárkózás, elhatárolódás, távolságtartás nem segít a megismerkedésben, nem segít a befogadásban és ez az alapállás jó eséllyel feltételezi a kudarcot.Az esetleges önbizalomhiány tovább bonyolítja a kérdést. Ezekből következik, hogy a vonzás törvénye itt is meghatározó. Ha meg is ismerkedünk valakivel, az az előbb említett szempontok figyelembe vételével ezt az állapotunkat tükrözi vissza. Arra is figyelemmel kell lennünk, hogy hogyan állunk a nemi szerepeinkkel. Hiszen, ha egy férfiből nem sugárzik a biztonságot árasztó, határozott férfias viselkedés, máris nagyon rossz hatékonysággal ismerkedhet meg és ha meg is ismerkedik, leginkább domináns nőkre számíthat. A dominancia, nem biztos, hogy rögtön látszik a hölgy részéről. /az emberek lakva ismerik meg egymást/ A nők esetében komoly hátráltató tényező, ha Magával nincs megelégedve, ha nem tartja vonzó nőnek Magát, ha nem tud kedves, mosolygós lenni. Nagyon komoly jelentőséggel bírnak a szülői minták, abban az értelemben is, hogy gyerekként mit látott az szülők egymás közötti viselkedésében. További nehézséget hordoznak az előző kapcsolatban megélt csalódások, vagy ha az előző kapcsolatban beragadtunk, tehát érzelmileg nem engedtük el a társunkat. Ezt tovább bonyolítják a közös gyermekek, ha vannak.
Létezik egyáltalán megoldás? Természetesen! Az önismeret útjára kell lépni vagy külső szakember segítségével, vagy a saját kezünkbe vesszük az életünket. Az első kérdés az, hogy mi a célunk, mit szeretnénk elérni? A második, hogy hogyan tesszük, hogyan fogjuk kivitelezni. A harmadik, hogy képesek vagyunk elképzelni, látni, imaginálmi a sikert. Azért, mert nem sikerült síléccel a lábunkon az első lecsúszás a hegyről, még nem kell rögtön lecsatolni a lécet és hazamenni. Meg kell erősítenünk Magunkat vagy belső szuggesztiókkal vagy külső segítséggel, hogy elhiggyük képesek vagyunk a helyzet kezelésére. Mindenképp erősebbnek és fontosabbnak kell, hogy érezzük a kapcsolat megteremtésére irányuló késztetéseinket, mert ellenkező esetben feladjuk. A párkapcsolati problémák minden esetben az önismeret hiányából adódnak, valamint azoknak a mintáknak az ismétléséből, amelyeket felmenőinktől tanultunk el, és sikeresen ismételjük a rossz beidegzéseket.Amikor nem jövünk ki egy másik emberrel, akkor a legegyszerűbb őt leválasztani, de azokat a feszültségeket, azokat a problémákat, amelyeket nem oldottunk meg, azokat továbbra is ott tartjuk talonban és a következő választásunknál ismét ugyanolyan embert fogunk kiválasztani, akivel előbb-utóbb ugyanazok a gondok fognak jelentkezni, és kísértetiesen hasonló cipőben érezzük magunkat. Kicsit magasztosabban fogalmazva őseink régi beidegzését, elrontott kapcsolati viszonyait ismételjük újból és újból, hiszen zsigerileg ott vannak bennünk és majdhogynem azt mondhatjuk: „nekünk kellene megváltani az egész rokonságot, nekünk kellene bölccsé válni, hogy mintegy úrrá legyünk évszázados családi beidegződéseken, problémákon”.
Ha önmagunkkal képesek vagyunk együttélni elfogadásban, szeretetben, kiegyezésben, akkor egy másik emberrel is. Fontos arra tekintettel lenni, hogy társat keresünk. Egy embert, aki mellettünk él és elfogad minket úgy ahogy vagyunk. Persze mi is hasonlóképpen. Nem börtönőrt keresünk és ne váljunk mi sem azzá. A legfontosabb alap a bizalom, természetesen a saját önbizalmunk, akkor vagyunk képesek másnak is bizalmat adni. Hasonlóképpen Önmagunk elfogadása. Ha Magunkat elfogadjuk, mást is képesek leszünk. A tapasztalatainkat azzal a hozzáállással érdemes megélni, hogy mindenben a jót, a tanítást, a fejlődést tartjuk szem előtt. Kahlil Gibran soraival zárom:”Legyetek olyanok, mint két oszlop, amely ugyanazt a tetőt tartja, de ne kezdjétek birtokolni egymást: hagyjátok meg a másik függetlenségét. Ugyanazt a tetőt támasszátok – ez a tető pedig a szeretet. Szeressétek egymást, de ne csináljatok a szeretetből köteléket: hadd legyen az inkább mozgó tenger lelketek partjai között. Énekeljetek és táncoljatok együtt, és örüljetek, de engedjétek egymást egyedül is lenni.
Ahogy a lant húrjai is egyedül állnak, bár ugyanaz a zene rezeg rajtuk.”

Karácsony

wedenborghd-wallpapers-christmas-wallpaper-tree-pictures-1920x1080-wallpaper

Nincs szebb, mint a havas Karácsony, s ha ezt nem is tudom garantálni, de legalább lélekemelőnek álljon itt egy-két sor. „A csengők megpendültek, a szántalp reccsent egyet, mert közben odafagyott a földhöz….A szánkó kifordult az udvarból, aztán csak a csengők szóltak távolodóban, mintha kis gyöngyszemek táncoltak volna elmenőben a napsugaras havon… Az úton kis búbospacsirták szaladgáltak, az út menti bogáncson stiglicek szedték a magot, magasan varjak szálltak és közöttük csókák rikkantottak néha, mintha enyhíteni akarták volna a fekete madarak komorságát. A bokrok hószoknyát eresztettek, a fák hajlásaiban megült a hó és néhol peregni kezdett, mintha a napsugarak fényes kis vonalzói érintették volna meg az ágakat. A Somogyi dombok kékes láncán közel jöttek a távoli erdők, a Berekben, távol barnult még a nád, mintegy végtelen szérű, a Balaton jege úgy csillogott, nem lehetett ránézni, és a Badacsony fehér teteje elveszett a magas ég fehérségében. Csak a csengők beszélgettek, az emberek nem. Az emberek ültek a szánon, ültek a tájban, ültek lassú gondolataik meleg ringásában.” Idézet Fekete István: Téli berek c. könyvéből.

Megértem azokat is, akik félnek az ünnepektől, félnek a szívélyességtől, utálnak alakoskodni és másoktól is nehezen viselik el a képmutatást. Azt mondjuk: a szeretet ünnepe, de vajon igazán értjük ezt a szót? Hiszen mit szóljanak azok, akiknek a gyerekkorában soha nem volt egy békés Karácsony sem! Inkább azon reszkettek, mikor tör ki a veszekedés. Az sem lehetetett könnyű, amikor már jó előre a szülők megvették a szerény ajándékokat és karácsonyfára már nem futotta, vagy egyszerűen nem volt divat ünnepelni. Az ember tanulékony, könnyen megtanulja azt, amit otthon látott, s ha a szülők nem szerették a Karácsonyt, nem fordítottak elég hangsúlyt az ünnep hangulatának az emelésére, akkor ezeket a sorokat nem könnyű megérteni. Mit tehetnénk annak érdekében, hogy mégis ünnep költözzön a szívünkbe? Úgy gondolom, hogy a karácsony minden tartozéka a fától a színes égőkön át a gyertyákig, semmit nem ér, ha a szívünkben nincs ott az áhítat, ha nem éljük át, hogy minden ember lélektestvérünk, hogy mindannyiunk otthona a fény és nem a Klauzál u. 7, vagy a Fifth Avenue x. számú épületében van. A csoda nem az ajándékokban van, hanem a ragyogó szempárokban, mosolygós gyermekarcokban, a víg kacajban és a meleg ölelésben.

Az utóbbi években, évtizedekben, egyre inkább rohanás jellemzi a Karácsonyt, a karácsonyi készülődést. Félő, hogy lassan az tűnik el, ami a Karácsony legmélyebb élménye. Ha a szívünkben nincs jelen a csoda, az áhítat, és a szeretet kifejeződése puszta ajándékozássá silányul, akkor elvész az a varázslat, amitől a Karácsony Karácsony. Mi történne, ha most, az idei Karácsonyon, amikor még végezzük az utolsó simításait az ünnepi készülődésnek, az esti vacsorának, lassan szívünkbe költözne a béke és a hangulatunk ünnepélyessé válna, és megtörténne az a csoda, ami ha máskor nem hát ezen a napon megtörténhet. Szívünk kitárulkozik, képzeletben magunkhoz ölelünk mindenkit és átéljük a Karácsony este és éjszaka legmisztikusabb üzenetét, ami nem más mint a végtelen szeretet. Gyerekkorunkban még nyitottak voltunk erre. Csak rajtunk múlik, hogy visszaemlékezzünk arra a kicsi önmagunkra, arra a tiszta szívű, csillogó szempárú angyalváró kisgyermekre, akik valaha voltunk.

Végül azokhoz szeretnék szólni, akik egyedül élnek és ezt az ünnepet most egyedül töltik otthon. Senki nem nyit rájuk, senki nem szól hozzájuk, sőt holnap vagy holnapután sem várnak senkit sem. Mi vezetett idáig? Én nem tudhatom. De biztosan állíthatom, hogy senki sincs egyedül. Azt szeretném, ha ma este mindenki gondolatban átlépné házának, lakásának küszöbét. Vajon hányan ünnepelnek ma a világon? Sok millióan. Tudjuk, hogy vannak olyan vallású emberek, akik kultúrájában a Karácsony nem számít ünnepnek. Sokan vannak ők is, de legalább annyian azok, akik ma ünnepelnek. Gondolatban tágítsuk ki szívünket, töltsön el minket az együttérzés és a szeretet, és sugározzuk ezt kifelé, a világ felé minden embertársunk felé, a meggyötört természet felé és Földanyácskánk felé! Azután táguljon tovább a tudatunk az univerzum felé és éljük át, hogy minden energia, mi magunk is azok vagyunk és a szeretet tartja össze az Egészet. S most az a kérésem, hogy mindenki, aki olvassa ezeket a sorokat és egyedül érzi magát, képzelje el, hogy ott van vele az, akit valaha a legjobban szeretett, vagy ha nincs ilyen akkor képzelje el, hogy ott áll mellette fény ruhájában a Szeretet. Átöleli őt, s ha kigördült volna néhány könnycsepp, azt letörli az arcáról. Ez most nem a fantázia játéka, hanem az a valóság, amit megengedünk magunknak. Lehet, hogy percek telnek el, lehet, hogy órák, de mindez most nem lényeges, érezzük a jelenlétet, s azt, hogy nem vagyunk már egyedül!

Végezetül szeretnék egy idézetet megosztani a Kedves Olvasókkal: „A mennyben az isteni, amely azt alkotja a szeretet. A szeretet szellemi kapocs, amely az angyalokat az Úrral kapcsolja össze, és összekapcsolja őket kölcsönösen egymással, sőt úgy, hogy az Úr tekintete előtt valamennyien egynek látszanak. Ezenfelül tulajdonképpeni élete valamennyinek a szeretet, ezért az életet úgy az angyal, mint az ember, egyaránt a szeretetből nyeri. Hogy az ember legbensőbb életereje a szeretetből származik, azt mindenki tudhatja, ha felette gondolkozik, mivel jelenlétekor az ember felmelegszik, távollétekor pedig elhidegül, teljes elvonásakor pedig meghal. Tudnunk kell azonban, hogy mindenkinek olyan az élete, amilyen a szeretete. Idézet Emanuel Swedenborg művéből.