A Társkapcsolat Lélektana 7. rész

Grabbed Frame 265Grabbed Frame 265Grabbed Frame 265Egy társkapcsolati együttélést sok dolog veszélyeztet. A minták, sokszor tudattalanul, de nagyon sok dologgal tisztában vagyunk, mégsem figyelünk rá kellőképpen. Például: hogy állunk a saját önbizalmunkkal a tekintélytiszteletünkkel, hány embernek akarunk megfelelni, mit várunk a társkapcsolattól, mit a szexualitástól, legyen gyermek vagy ne legyen, hol szeretnénk élni, mivel szeretnénk foglalkozni? Számtalan kérdés, amelyeket esetleg nem tisztáztunk magunkban. Előfordulhat, hogy ezekre a kérdésekre vagy valamelyikre közülük csak a párkapcsolatban kerül sor és akkor, ha készületlenül ér minket menekülőre fogjuk. De az is lehet, hogy valamiért, de nem magunkért, alkalmazkodunk és inkább „beledöglünk”, összeszorítjuk a fogunkat és kibírom, ha belepusztulok is felkiáltással, húzzuk az igát.
Mindenkinek választ kell adnia arra, hogy honnan hová akar eljutni illetve megérkezni. Ha valaki nem kapta a mindennapi életében a válaszait a kérdéseire, ha sok gondja van a materiális világgal, akkor könnyen lehet – nem feltétlenül –, hogy ide jut, vagyis menekül az élettől. Ám könnyen lehet, hogy arról van szó – megint mondom, nem feltétlenül – hogy ez egy menekülés attól, ami nem működik, egy másik út felé. Ha valaki azért megy férjhez, mert már nem bírja az apját, az anyját, a közeget, ahol él, akkor az menekülés! És így van ez az előbb említett úttal is a materiális világtól az ezoterikus felé. Ilyenkor nem az vezet, hogy mi felé, hanem az, hogy mitől el!
Spirituális szemszögből nézve azonban a menekülés „büntetendő” cselekmény. Nem kívülről jön a büntetés, magad bünteted meg saját magad. Bármi, amit el akarunk magunktól dobni, az egészen addig visszaüt, amíg annak a tükörben meg kell jelennie. /Hiába hagyom el a férjemet, vagy a feleségemet, azt a problémát, amit vele nem voltam hajlandó megoldani, ugyanúgy visszakapom majd a következő társammal./ Ez egészen biztos. De fogyasztói társadalomban élünk, ha elromlott a porszívó, kidobjuk, veszünk másikat. Ha nem működik a kapcsolat, gondolok egyet és lecserélem a társam. De ez nem ilyen egyszerű. Persze könnyen meg lehet tenni, de azt a problémát nem lehet kikerülni, hogy szembenézzek önmagammal.
Minden olyan tanító, minden olyan mester, ezoterikus segítő, aki ezt nem tudatosítja a hozzáfordulóban, az álságos, és hamis dolgokat közvetít. Ha nem azt segíti, hogy én több legyek, és akár a számomra kellemetlen dolgot is megpróbálja úgy megvilágítani, hogy azt is értéknek vegyem, akkor ő engem nem segít, hanem azzal manipulál, amivel neki is dolga van. És ekkor ilyen értelemben vagyunk tükrei egymásnak, hogy mitől el? Ő is menekül valahonnan, és engem is ebben próbál segíteni.
Amikor valaki azzal jön hozzám, hogy el akar válni, akkor rögtön azt kérdezem, hogy miért, mert a mitől el, nem adja meg sohasem a megoldást. Mit akarsz elérni? Mi felé mész? Mi az az érték, ami felé haladsz, ami izgat? Ha ezt nem tudom, nincs értelme. Akik gyorsan hagyják el a szeretteiket, azokkal sok esetben az történik, hogy nagyon nagy magányba süllyednek. Mert nem az hajtotta őket, hogy valahová, hanem hogy onnan el tehát kilépni, otthagyni, hanyatt-homlok menekülni. Ekkor jön a magány, és a szingliség. Számtalan olyat hallottam vidéken – ebben az esetben nőkről van szó –, hogy azt nem tudta milyen házasságot szeretne, csak azt, hogy Pesten. A szempont, az érték nem az volt, hogy egy jó házasságban szeretnék élni, hanem az, hogy Pesten.
Abban a pillanatban, ha van egy koncepcióm, hogy hová, akkor az már lehet egy jó út, legalább is számomra. Tudnom kell, hogy mit szeretnék, mit akarok. Ez az élet minden szempontjára igaz, nemcsak a társkapcsolatra. Nem a másik ember ad célt, hanem nekem kell eldöntenem, hogy mi felé haladok. Ekkor veszem kezembe az életem folyt.