Készen vagyok-e egy kapcsolatra?

love-questions
Egy kapcsolatra mindig készen vagyunk, az már egy másik kérdés, hogy milyen kapcsolatra. A félelem, szorongás, lemondás, depresszió és az ezek következtében létrejött, bezárkózás, elhatárolódás, távolságtartás nem segít a megismerkedésben, nem segít a befogadásban és ez az alapállás jó eséllyel feltételezi a kudarcot.Az esetleges önbizalomhiány tovább bonyolítja a kérdést. Ezekből következik, hogy a vonzás törvénye itt is meghatározó. Ha meg is ismerkedünk valakivel, az az előbb említett szempontok figyelembe vételével ezt az állapotunkat tükrözi vissza. Arra is figyelemmel kell lennünk, hogy hogyan állunk a nemi szerepeinkkel. Hiszen, ha egy férfiből nem sugárzik a biztonságot árasztó, határozott férfias viselkedés, máris nagyon rossz hatékonysággal ismerkedhet meg és ha meg is ismerkedik, leginkább domináns nőkre számíthat. A dominancia, nem biztos, hogy rögtön látszik a hölgy részéről. /az emberek lakva ismerik meg egymást/ A nők esetében komoly hátráltató tényező, ha Magával nincs megelégedve, ha nem tartja vonzó nőnek Magát, ha nem tud kedves, mosolygós lenni. Nagyon komoly jelentőséggel bírnak a szülői minták, abban az értelemben is, hogy gyerekként mit látott az szülők egymás közötti viselkedésében. További nehézséget hordoznak az előző kapcsolatban megélt csalódások, vagy ha az előző kapcsolatban beragadtunk, tehát érzelmileg nem engedtük el a társunkat. Ezt tovább bonyolítják a közös gyermekek, ha vannak.
Létezik egyáltalán megoldás? Természetesen! Az önismeret útjára kell lépni vagy külső szakember segítségével, vagy a saját kezünkbe vesszük az életünket. Az első kérdés az, hogy mi a célunk, mit szeretnénk elérni? A második, hogy hogyan tesszük, hogyan fogjuk kivitelezni. A harmadik, hogy képesek vagyunk elképzelni, látni, imaginálmi a sikert. Azért, mert nem sikerült síléccel a lábunkon az első lecsúszás a hegyről, még nem kell rögtön lecsatolni a lécet és hazamenni. Meg kell erősítenünk Magunkat vagy belső szuggesztiókkal vagy külső segítséggel, hogy elhiggyük képesek vagyunk a helyzet kezelésére. Mindenképp erősebbnek és fontosabbnak kell, hogy érezzük a kapcsolat megteremtésére irányuló késztetéseinket, mert ellenkező esetben feladjuk. A párkapcsolati problémák minden esetben az önismeret hiányából adódnak, valamint azoknak a mintáknak az ismétléséből, amelyeket felmenőinktől tanultunk el, és sikeresen ismételjük a rossz beidegzéseket.Amikor nem jövünk ki egy másik emberrel, akkor a legegyszerűbb őt leválasztani, de azokat a feszültségeket, azokat a problémákat, amelyeket nem oldottunk meg, azokat továbbra is ott tartjuk talonban és a következő választásunknál ismét ugyanolyan embert fogunk kiválasztani, akivel előbb-utóbb ugyanazok a gondok fognak jelentkezni, és kísértetiesen hasonló cipőben érezzük magunkat. Kicsit magasztosabban fogalmazva őseink régi beidegzését, elrontott kapcsolati viszonyait ismételjük újból és újból, hiszen zsigerileg ott vannak bennünk és majdhogynem azt mondhatjuk: „nekünk kellene megváltani az egész rokonságot, nekünk kellene bölccsé válni, hogy mintegy úrrá legyünk évszázados családi beidegződéseken, problémákon”.
Ha önmagunkkal képesek vagyunk együttélni elfogadásban, szeretetben, kiegyezésben, akkor egy másik emberrel is. Fontos arra tekintettel lenni, hogy társat keresünk. Egy embert, aki mellettünk él és elfogad minket úgy ahogy vagyunk. Persze mi is hasonlóképpen. Nem börtönőrt keresünk és ne váljunk mi sem azzá. A legfontosabb alap a bizalom, természetesen a saját önbizalmunk, akkor vagyunk képesek másnak is bizalmat adni. Hasonlóképpen Önmagunk elfogadása. Ha Magunkat elfogadjuk, mást is képesek leszünk. A tapasztalatainkat azzal a hozzáállással érdemes megélni, hogy mindenben a jót, a tanítást, a fejlődést tartjuk szem előtt. Kahlil Gibran soraival zárom:”Legyetek olyanok, mint két oszlop, amely ugyanazt a tetőt tartja, de ne kezdjétek birtokolni egymást: hagyjátok meg a másik függetlenségét. Ugyanazt a tetőt támasszátok – ez a tető pedig a szeretet. Szeressétek egymást, de ne csináljatok a szeretetből köteléket: hadd legyen az inkább mozgó tenger lelketek partjai között. Énekeljetek és táncoljatok együtt, és örüljetek, de engedjétek egymást egyedül is lenni.
Ahogy a lant húrjai is egyedül állnak, bár ugyanaz a zene rezeg rajtuk.”

Mi az amit a másik tanít nekünk, de nem akarjuk észrevenni?

horoscope_1Amikor szerelmesek vagyunk, akkor tükör által homályosan látunk. Hogy egész precízen fogalmazzak, csak bizonyos dolgokat akarunk látni, illetve észrevenni és a számunkra kedvezőtlen, nem tetsző viselkedést szó szerint észre sem vesszük. Ebben az időben „erre esik a vakfoltunk”. Nem véletlen az ismert mondás: „A szerelem vak.” Legelőször is szeretnék eloszlatni egy rendkívül súlyos félreértést. A házastársunknak nem az a dolga, hogy minket boldoggá tegyen. A boldogság egy belső élmény, átélésen alapul, s ezáltal mélységesen intim. Ebből következik, hogy senki sem tud minket boldoggá tenni, csak mi, saját magunkat. Az, hogy valaki számunkra kedvezően viselkedik, örömet okoz, „hasznunkra van”, elég gyakori az életben. Mégsem vagyunk ettől boldogok. Miért is nem? Hiszen lehetnénk! Hiszen ha kinyitjuk a szemünket és reggel csodálatos napsütésre ébredünk, már attól is eltölthetne a boldogság.
Ha az egészet az asztrológiai megközelítésben nézzük, azt látjuk, hogy a 12 állatövi jel csodálatos rendszert képez, amely valójában a 4 elem, a tűz, a föld, a levegő és a víz felosztását is magában foglalja. Tizenkettőben a négy megvan háromszor, ez azt jelenti, hogy az állatövben 3 tüzes, 3 levegős, 3 földies, és 3 vizes jel létezik. A 4 alapelem meghatározza a földi életet. Mielőtt rátérnénk az állatövi jelek részletes ismertetésére, tisztáznunk kell, hogy mind a tizenkét jel benne van mindannyiunkban, csak különböző arányokban. Egy horoszkópban a legfontosabb, hogy hol áll az Ascendens, azaz a születés pillanatában, a születési hely horizontjának ekliptikai metszéspontja. A jel hangsúlyozása szempontjából az is nagyon fontos, hogy hol áll a Nap, hol áll a Hold, vagy esetleg egy bolygóhalmozódás.
Mi az amit a másik tanít nekünk, de nem akarjuk észrevenni?
A legnehezebb a saját árnyékunkkal szembenézni és a leginkább övön aluli, ha innen érkezik a tanítás. Egy idő után, amikor a szerelem már nem lángol, egyre inkább jelentkezik a másik viselkedésében megnyilvánuló és Bennünket frusztráló érzés, amellyel nem tudunk mit kezdeni. Miután mind a 12-jel bennünk él, mind a 12 archetípus, így érdemes végignézni, hogy melyik részünk, milyen viselkedésre, milyen kihívásra tud a leginkább dühvel vagy kétségbeeséssel reagálni.

Kos: A legnehezebb számára, ha nem ismerik el, kritizálják, megkérdőjelezik vagy fölöslegesnek titulálják a tevékenységét. Esetleg bántó megjegyzések kíséretében leminősítik.

Bika: Számára a realitás, a racionalitás a legkézzelfoghatóbb, ezért minden ami fantazmagória, veszélyes és bizonytalanságba torkolló álmodozás, valamint az ígérgetések a legnagyobb kihívás.

Ikrek: Felületességét emlegető, vagy ide-oda cikázó természetét kordában tartani akaró kezdeményezésekre reagál a legnehezebben. Legszívesebben elmenekül. A felelősségteljes kitartó és következetes számonkérés is komoly frusztrációt okoz.

Rák: Eltávolodni hosszabb ideig otthontól, családtól aggodalommal tölti el. Az ismeretlen területre kirándulás is nehéz neki, de a legnehezebb, hogy mit kezdjen a szabadsággal. Ha szabad akkor azért, ha nem az, akkor szabad akar lenni és azon ábrándozik.

Oroszlán: Egyrészt nehéz neki elviselni a kaotikus, kiszámíthatatlan helyzeteket, másrészt zavarja, ha figyelmeztetik kötelességeire, mikor szabadidős tevékenységében elmerül. Pl.játszik, teremt, alkot, barátkozik, és mondjuk mások ámulatát bírva szerepel.

Szűz: A nagyhangú, fennhéjázó, hősködő illetve üresnek látszó magatartás rendkívül zavarja. Zavarja, ha valaki nem észérvekkel akarja meggyőzni, hanem erőszakkal és nagyon zavarják az átlátszó hazugságok. Kifejezetten irritálja a „Hűbelebalázs” magatartás.

Mérleg: A legnagyobb baj mikor döntésre akarják rákényszeríteni, mikor Ő még nem döntött. Azt is nehezen viseli, mikor az ígéreteivel szembesítik. A Mérlegben rejlő művészt nem szabad elszámoltatni, hogy mennyit keres majd a képpel, ami még csak a fejében van.

Skorpió: Idegesítik a „Háry Jánosok”, a felületes, semmitmondó és számára felesleges beszélgetések. Ha valaki a szex helyett vagy közben beszélgetni akar. A legjobban frusztrálja, ha a másik csapongó, hűtlen, kacérkodó és nem neki az.

Nyilas: Az igazság birtokosát és egyedüli ismerőjét felháborítja, ha ezt a titulusát kérdőre vonják, de az se tetszik neki, ha magasztos tevékenységét ilyen közbeszólással szakítják félbe: -nincs itthon kenyér, stb. Az egyenesen merénylet, ha valaki kételkedik a jóindulatában.

Bak: Beszéljenek mások csak nyugodtan, hogy merre van az arra, Ő tudja. Megtervezte, kiszámította és most a beérett gyümölcs leszakítása következik. No de ki ez az ismeretlen ember, aki most robban be éppen, és keresztül húzza a számítását és az Ő ölébe pottyan a gyümölcs! A szerencsefia! Pedig milyen szorgalmasan felkészült, előkészítette, kidolgozta és ez a pernahajder elorrozta. Felháborító. Ingyenélő!

Vízöntő: Arra megyek amerre akarok, vagy mégse? Ki ez aki vizsgáztatni akar, számon kér, hitetlenkedik és azt mondja legyek szorgalmas, kitartó és csak addig takarózzak, ameddig a takaróm ér, no és határt szab? Méghogy 8-ra legyek itthon!

Halak: Egy családban elég egy szerencsétlen. Azért szerettem Beléd, mert olyan szépen ábrázoltad az elképzeléseidet, de azt nem mondtad, hogy nem tudsz dönteni. Igaz én sem, de ez számomra maga a létbizonytalanság. Ki fog harcolni? Én arra születtem, hogy a hajnali párában virágokat szedjek a selymes réten.

Ezek a szereplők Bennünk élnek. Kinek erősebb a hangja, kinek gyengébb, de némelyik elvárásával, komoly kihívás szembesülni.

A Társkapcsolat Lélektana 6.rész

SymbolonSzeretném hangsúlyozni, hogy a társunk lenyomata már régóta bennünk él. Ezért sosem az számít, hogy ki is a másik ember, akiben belehabarodunk, akivel együtt szeretnénk élni az életünket, hanem a bennünk élő kép róla és ebbe a képbe leszünk szerelmesek. A szerelmi csalódás az a pillanat, amikor rádöbbenünk, hogy az általunk kialakított kép és a valóság között óriási az eltérés. Ettől még lehet társkapcsolatban folytatni, de a legfontosabb, hogy tisztában legyünk azzal, hogy minden elvárásunk a bennünk élő társunk felé fogalmazódik meg, és „ezt akarjuk végrehajtatni” azzal az emberrel, aki egyébként egy vadidegen, csak éppen most sikeresen rávetítettük az animánkat, vagy az animusunkat. (Animának nevezi Jung a férfiakban élő női ősképet, animusnak a nőkben élő férfi ősképet.)

Az eddig elmondottakból következik, hogy valójában önmagunkba vagyunk szerelmesek, vagy „önmagunkból” ábrándulunk ki. A párkapcsolati problémák minden esetben az önismeret hiányából adódnak, valamint azoknak a mintáknak az ismétléséből, amelyeket felmenőinktől tanultunk el, és sikeresen ismételjük a rossz beidegzéseket. Ha önmagunkkal képesek vagyunk együtt élni elfogadásban, szeretetben, kiegyezésben, akkor egy másik emberrel is.
Ha elfogadjuk, hogy minden kapcsolatunk, valamilyen szempontból minket tükröz vissza, akkor a fejlődés részeként tekinthetünk, mindenkire aki körülvesz minket. Természetesen a legerősebb tükör a párkapcsolat. Amit nehezen viselünk el a másikban, azt a részünket, valamikor Magunkból zavartuk el a nevelés, a szülői kondicionálás következtében, hogy megfeleljünk a szülői elvárásoknak. A párunkat tudattalanul erre a segítésre használjuk. Tudatosan esetleg pont emiatt, ki nem állhatjuk. Hiába válunk el Tőle, amit nem oldottunk meg Vele, azt a következőben viszontláthatjuk.
A párkapcsolat fokozatos fejlődés: elidegenedés, visszatalálás. Mindig van újrakezdési lehetőség, ha még nem romlott meg a kapcsolat annyira, hogy több benne a méltatlan emberi magatartás. A válságok természetesek, azok meghaladása is természetes. Bár sokan a válást, a menekülést választják. Hiszen úgy érzik, hogy kiábrándultak a másikból, de valójában saját maguk „görbetükréből”
A kulcs Önmagunk elfogadása, számunkra ellenszenves részeinkhez a visszatalálás és az elfogadás.
Az igazi párkapcsolatnak olyannak kellene lenni, mint amikor a pár lépdel a Pantheon felé: Hol az egyik segíti fel a lépcsőn a másikat, hol a másik. Ez lenne a természetes és nem az , hogy én már megfejlődtem valamit Te lemaradtál, húzz el a ……
A legtöbb esetben, ha Magunkat elfogadjuk, a negatív tükröt megértjük és visszafogadjuk, a másik is megfejlődi ugyanezt és ismét nagyon harmonikussá válik a kapcsolatunk. Csak egyre vigyázzunk: Nem a másikat kell állandóan arra felszólítani, hogy változzon meg, hanem nekünk kell a változást, a hozzáállásunkat megváltoztatni és magunkban megoldani. Ha ez megtörtént, két lehetőség lesz előttünk: visszatalálunk egymáshoz vagy a partnerünkkel végleg megszakad a kapcsolat, mert a továbbiakban, már nincs szerepe az életünkben.
Ha elfogultak voltunk és tévedtünk, vagy elhamarkodottan döntöttünk, az élet visszaválaszol és a következő partnernél kezdődik minden elölről. Folyt.

A társkapcsolatok lélektana 2. rész

lovevsneedA legfrissebb statisztika szerint Magyarországon minden második házasság válással végződik. Mi lehet ennek a hátterében? Mi történhetett az utóbbi évtizedekben, hogy idáig jutottunk? Hiszen még a XX. század elején sem volt divat a válás. Azt nem állítom, hogy minden házasság boldog volt, sőt azt is tudom, hogy gyakran anyagi szempontok határoztak meg házasságkötéseket, különösen vidéken. („Pénz a földdel házasodott.”) Ennek ellenére az emberek le tudtak élni egy életet egymással. Nyilván sok házasság nem sikerült, de nem hiszem, hogy minden második házasságra el lehetett volna mondani, hogy nem működik. A legnagyobb probléma úgy érzem az, hogy az emberek manapság a romantikus szerelem álomképével élik az életüket és ha a szerelem elmúlik, a „rideg valóság” már nem fogadható el számukra. Annak idején, ha egy lány azt mondta az édesanyjának, hogy nem szereti a jövendőbelijét, a mama azt válaszolta: „Nem baj édes lányom, majd megszeretitek egymást”. „Majd egymáshoz szelídültök.” Különösen a nőknek tanították azt az anyjuk, hogy legyenek bölcsek, toleránsak, és akkor a házasság működni fog. Biztos mindannyiunknak van olyan emlékképe a rokoni körből, vagy egy régi családi történetből, ahonnan ismerősnek tűnnek ezek a mondatok.
A II. Világháború után egyre erőteljesebbé vált az a törekvés – néhol a fejlettebb országokban már a háború előtt és alatt is – hogy a nők menjenek el dolgozni. Ez által a nők sokkal öntudatosabbak lettek, sokkal bátrabban mertek dönteni, hiszen egy jó fizetéssel anyagilag függetlenné váltak, s ezáltal kevésbé kellett alkalmazkodniuk. Ugyanezt el lehet mondani a férfiak szempontjából is, akik számára teljesen új szerep nyilatkozott meg, a nők viselkedésében akik sokkal talpraesettebben érvényesítették az akaratukat. Ennek következtében bizonyos férfiak bizonytalanabbá váltak, és kezdtek eltolódni a társadalmi szerepek. Joggal mondhatjuk, hol van az megírva, hogy csak egy anya lehet otthon a gyerekkel? Miért ne vigyázhatna egy férj is? Manapság ez egyre természetesebbé válik. A rosszul értelmezett szabadság, a felelősség elkerülése, egyre inkább a felületes, kevésbé elmélyült viszonyoknak kedvezett és ezt a helyzetet tovább rontotta az antibébi tabletták megjelenése, hiszen innentől egy nő is szabadabban, sokszor felelőtlenül és meggondolatlanul létesített szexuális kapcsolatot. Lehet gondolni rólam:- na megint egy „konzervatív barom” aki azt hiszi tudja a tutit. Nem tartom magam konzervatívnak, viszont 45 éve foglalkozom emberekkel, sorsokkal és amiket eddig leírtam az kőkemény megtapasztalás, illetve annak a sűrítménye.
Tovább rontott a helyzeten, hogy a szülőknek kevés idejük maradt a gyerekekre, kevés őszinte beszélgetésben osztották meg a tapasztalataikat, sőt a gyerekek gyakran egyre rosszabb mintákat láttak, tapasztaltak. A minták, a példamutatás nagyon fontos, a legerősebb tanulási effektus. A munka, a pénz utáni hajsza nem tette lehetővé, hogy a családi intimitásnak is meglegyen a módja, az ideje. A sokszor rideg szeretetlen légkör, a családi magány nem jó példák a felnövekvő fiatal nemzedék számára. A tolerancia tanulható. Ha egy gyerek ezt a példát látja, később a saját életében ő is igyekszik majd a tapasztalásait beépíteni az életébe. Ha a rossz kép,negatív tapasztalások fixálódnak az a jövőnket, gyermekeink, unokáink jövőjét ássa alá és nem csak társkapcsolati értelemben. A magány, a boldogtalanság, a kilátástalanság, reményvesztettség kihat az egészségre, munkára és összességében az egész társadalomra. A negatív demográfiai trendről nem is beszélve.
Évezredeken keresztül egy nőnek az volt a természetes, hogy amikor eljutott abba a korba, hogy meghódítson egy férfit, ezen nem gondolkozott, nem elemezte a helyzetet, nem vizsgálta meg, hogy neki mi a jó, megélte a természetes ösztöneit, ha tehette. (Ez a köznép körében sokkal könnyebben ment, egy úri osztályhoz tartozó leánynak kevésbé.) Ismerjük a kifejezést: „a lányok eladó sorba kerülnek”. Ebben az időszakban férfiak jelentek meg a lányos házaknál, leánynézőbe és leánykérőbe mentek, a szülők is ismerték egymást és gyakran a szülők és a hozomány döntötte el, hogy lesz-e kézfogó, a dologból ill. később esküvő. A lányok arra készültek fel, hogy vezetni tudják a háztartást, a ház körüli munkáknak eleget tegyenek, s amikor eljön az ideje (de ezt nem ők döntötték el), akkor megszüljék a gyermekeiket. Ez így ment kisebb-nagyobb eltéréssel évezredeken, évszázadokon keresztül.” Nem kívánom vissza ezt az időt és másra sem szeretném ráerőltetni, de azt könnyen beláthatjuk, hogy ha volt egy bejáratott stratégiánk, egy módszerünk, évszázadokon, évezredeken keresztül az élet vitelére, azzal, hogy ez az egész átrendeződött, keressük az új megoldásokat, és sajnos be kell látnunk, hogy ezeket még nem találtuk meg.
Félreértés ne essék, ha egy házasság kibírhatatlanná válik, abból ki kell lépni, mert felőrli mindenkinek az életét. De mikor válik kibírhatatlanná egy házasság, egy társkapcsolat? Nyilván a résztvevők érzik ezt, ha benne vannak. Sajnos az a tapasztalatom, hogy egyre kisebb az egymás iránti tolerancia, és egyre gyorsabban mondják ki, sajnos gyerekekkel is a házasfelek, hogy elég, váljunk el. Minden ilyen élmény tovább rontja az egyes résztvevők bizalmi állapotát, és egyre nehezebben találnak maguknak új kapcsolatot, új társat. Még lehetne árnyalni a képet, de nem a jelenlegi helyzet tarthatatlanságát, és az elénk tárulkozó jövő súlyosságát szeretném hangsúlyozni, hanem megoldási lehetőségeket szeretnék felvázolni, megosztani. Folytatás következik.