Készen vagyok-e egy kapcsolatra?

love-questions
Egy kapcsolatra mindig készen vagyunk, az már egy másik kérdés, hogy milyen kapcsolatra. A félelem, szorongás, lemondás, depresszió és az ezek következtében létrejött, bezárkózás, elhatárolódás, távolságtartás nem segít a megismerkedésben, nem segít a befogadásban és ez az alapállás jó eséllyel feltételezi a kudarcot.Az esetleges önbizalomhiány tovább bonyolítja a kérdést. Ezekből következik, hogy a vonzás törvénye itt is meghatározó. Ha meg is ismerkedünk valakivel, az az előbb említett szempontok figyelembe vételével ezt az állapotunkat tükrözi vissza. Arra is figyelemmel kell lennünk, hogy hogyan állunk a nemi szerepeinkkel. Hiszen, ha egy férfiből nem sugárzik a biztonságot árasztó, határozott férfias viselkedés, máris nagyon rossz hatékonysággal ismerkedhet meg és ha meg is ismerkedik, leginkább domináns nőkre számíthat. A dominancia, nem biztos, hogy rögtön látszik a hölgy részéről. /az emberek lakva ismerik meg egymást/ A nők esetében komoly hátráltató tényező, ha Magával nincs megelégedve, ha nem tartja vonzó nőnek Magát, ha nem tud kedves, mosolygós lenni. Nagyon komoly jelentőséggel bírnak a szülői minták, abban az értelemben is, hogy gyerekként mit látott az szülők egymás közötti viselkedésében. További nehézséget hordoznak az előző kapcsolatban megélt csalódások, vagy ha az előző kapcsolatban beragadtunk, tehát érzelmileg nem engedtük el a társunkat. Ezt tovább bonyolítják a közös gyermekek, ha vannak.
Létezik egyáltalán megoldás? Természetesen! Az önismeret útjára kell lépni vagy külső szakember segítségével, vagy a saját kezünkbe vesszük az életünket. Az első kérdés az, hogy mi a célunk, mit szeretnénk elérni? A második, hogy hogyan tesszük, hogyan fogjuk kivitelezni. A harmadik, hogy képesek vagyunk elképzelni, látni, imaginálmi a sikert. Azért, mert nem sikerült síléccel a lábunkon az első lecsúszás a hegyről, még nem kell rögtön lecsatolni a lécet és hazamenni. Meg kell erősítenünk Magunkat vagy belső szuggesztiókkal vagy külső segítséggel, hogy elhiggyük képesek vagyunk a helyzet kezelésére. Mindenképp erősebbnek és fontosabbnak kell, hogy érezzük a kapcsolat megteremtésére irányuló késztetéseinket, mert ellenkező esetben feladjuk. A párkapcsolati problémák minden esetben az önismeret hiányából adódnak, valamint azoknak a mintáknak az ismétléséből, amelyeket felmenőinktől tanultunk el, és sikeresen ismételjük a rossz beidegzéseket.Amikor nem jövünk ki egy másik emberrel, akkor a legegyszerűbb őt leválasztani, de azokat a feszültségeket, azokat a problémákat, amelyeket nem oldottunk meg, azokat továbbra is ott tartjuk talonban és a következő választásunknál ismét ugyanolyan embert fogunk kiválasztani, akivel előbb-utóbb ugyanazok a gondok fognak jelentkezni, és kísértetiesen hasonló cipőben érezzük magunkat. Kicsit magasztosabban fogalmazva őseink régi beidegzését, elrontott kapcsolati viszonyait ismételjük újból és újból, hiszen zsigerileg ott vannak bennünk és majdhogynem azt mondhatjuk: „nekünk kellene megváltani az egész rokonságot, nekünk kellene bölccsé válni, hogy mintegy úrrá legyünk évszázados családi beidegződéseken, problémákon”.
Ha önmagunkkal képesek vagyunk együttélni elfogadásban, szeretetben, kiegyezésben, akkor egy másik emberrel is. Fontos arra tekintettel lenni, hogy társat keresünk. Egy embert, aki mellettünk él és elfogad minket úgy ahogy vagyunk. Persze mi is hasonlóképpen. Nem börtönőrt keresünk és ne váljunk mi sem azzá. A legfontosabb alap a bizalom, természetesen a saját önbizalmunk, akkor vagyunk képesek másnak is bizalmat adni. Hasonlóképpen Önmagunk elfogadása. Ha Magunkat elfogadjuk, mást is képesek leszünk. A tapasztalatainkat azzal a hozzáállással érdemes megélni, hogy mindenben a jót, a tanítást, a fejlődést tartjuk szem előtt. Kahlil Gibran soraival zárom:”Legyetek olyanok, mint két oszlop, amely ugyanazt a tetőt tartja, de ne kezdjétek birtokolni egymást: hagyjátok meg a másik függetlenségét. Ugyanazt a tetőt támasszátok – ez a tető pedig a szeretet. Szeressétek egymást, de ne csináljatok a szeretetből köteléket: hadd legyen az inkább mozgó tenger lelketek partjai között. Énekeljetek és táncoljatok együtt, és örüljetek, de engedjétek egymást egyedül is lenni.
Ahogy a lant húrjai is egyedül állnak, bár ugyanaz a zene rezeg rajtuk.”

A Társkapcsolat Lélektana 7. rész

Grabbed Frame 265Grabbed Frame 265Grabbed Frame 265Egy társkapcsolati együttélést sok dolog veszélyeztet. A minták, sokszor tudattalanul, de nagyon sok dologgal tisztában vagyunk, mégsem figyelünk rá kellőképpen. Például: hogy állunk a saját önbizalmunkkal a tekintélytiszteletünkkel, hány embernek akarunk megfelelni, mit várunk a társkapcsolattól, mit a szexualitástól, legyen gyermek vagy ne legyen, hol szeretnénk élni, mivel szeretnénk foglalkozni? Számtalan kérdés, amelyeket esetleg nem tisztáztunk magunkban. Előfordulhat, hogy ezekre a kérdésekre vagy valamelyikre közülük csak a párkapcsolatban kerül sor és akkor, ha készületlenül ér minket menekülőre fogjuk. De az is lehet, hogy valamiért, de nem magunkért, alkalmazkodunk és inkább „beledöglünk”, összeszorítjuk a fogunkat és kibírom, ha belepusztulok is felkiáltással, húzzuk az igát.
Mindenkinek választ kell adnia arra, hogy honnan hová akar eljutni illetve megérkezni. Ha valaki nem kapta a mindennapi életében a válaszait a kérdéseire, ha sok gondja van a materiális világgal, akkor könnyen lehet – nem feltétlenül –, hogy ide jut, vagyis menekül az élettől. Ám könnyen lehet, hogy arról van szó – megint mondom, nem feltétlenül – hogy ez egy menekülés attól, ami nem működik, egy másik út felé. Ha valaki azért megy férjhez, mert már nem bírja az apját, az anyját, a közeget, ahol él, akkor az menekülés! És így van ez az előbb említett úttal is a materiális világtól az ezoterikus felé. Ilyenkor nem az vezet, hogy mi felé, hanem az, hogy mitől el!
Spirituális szemszögből nézve azonban a menekülés „büntetendő” cselekmény. Nem kívülről jön a büntetés, magad bünteted meg saját magad. Bármi, amit el akarunk magunktól dobni, az egészen addig visszaüt, amíg annak a tükörben meg kell jelennie. /Hiába hagyom el a férjemet, vagy a feleségemet, azt a problémát, amit vele nem voltam hajlandó megoldani, ugyanúgy visszakapom majd a következő társammal./ Ez egészen biztos. De fogyasztói társadalomban élünk, ha elromlott a porszívó, kidobjuk, veszünk másikat. Ha nem működik a kapcsolat, gondolok egyet és lecserélem a társam. De ez nem ilyen egyszerű. Persze könnyen meg lehet tenni, de azt a problémát nem lehet kikerülni, hogy szembenézzek önmagammal.
Minden olyan tanító, minden olyan mester, ezoterikus segítő, aki ezt nem tudatosítja a hozzáfordulóban, az álságos, és hamis dolgokat közvetít. Ha nem azt segíti, hogy én több legyek, és akár a számomra kellemetlen dolgot is megpróbálja úgy megvilágítani, hogy azt is értéknek vegyem, akkor ő engem nem segít, hanem azzal manipulál, amivel neki is dolga van. És ekkor ilyen értelemben vagyunk tükrei egymásnak, hogy mitől el? Ő is menekül valahonnan, és engem is ebben próbál segíteni.
Amikor valaki azzal jön hozzám, hogy el akar válni, akkor rögtön azt kérdezem, hogy miért, mert a mitől el, nem adja meg sohasem a megoldást. Mit akarsz elérni? Mi felé mész? Mi az az érték, ami felé haladsz, ami izgat? Ha ezt nem tudom, nincs értelme. Akik gyorsan hagyják el a szeretteiket, azokkal sok esetben az történik, hogy nagyon nagy magányba süllyednek. Mert nem az hajtotta őket, hogy valahová, hanem hogy onnan el tehát kilépni, otthagyni, hanyatt-homlok menekülni. Ekkor jön a magány, és a szingliség. Számtalan olyat hallottam vidéken – ebben az esetben nőkről van szó –, hogy azt nem tudta milyen házasságot szeretne, csak azt, hogy Pesten. A szempont, az érték nem az volt, hogy egy jó házasságban szeretnék élni, hanem az, hogy Pesten.
Abban a pillanatban, ha van egy koncepcióm, hogy hová, akkor az már lehet egy jó út, legalább is számomra. Tudnom kell, hogy mit szeretnék, mit akarok. Ez az élet minden szempontjára igaz, nemcsak a társkapcsolatra. Nem a másik ember ad célt, hanem nekem kell eldöntenem, hogy mi felé haladok. Ekkor veszem kezembe az életem folyt.