Az Árnyékszemélyiség

Grabbed Frame 435
Az árnyékszemélyiség fogalma C.G.Jungtól származik. Ő vezeti be a pszichológia témakörébe. Ahhoz, hogy jobban megértsük, beszélnünk kell a tudattalan fogalmáról is. A nehezebb témákat, most nem érintem. A tudatosnak azt tekinthetjük amire éppen gondolunk, de már a gondolataink, hátterében is ott vannak a tudattalan fogalmak. Ezek a fogalmak lehetnek azért a tudattalanban, mert éppen nem gondolunk rájuk. Vegyünk egy példát: Budán lakom, Pesten van elintézni valóm és mondjuk eldöntöm, hogy a Lánchídon megyek át, eközben nem gondolok arra, hogy a Duna, miatt épült a híd, bár ha gondolnék, akkor tudnám, hogy ez természetes. Itt csak nem gondolok rá, ezért marad a tudattalanban. Ebben a helyzetben, nincs semmi érzelmi társulás ami miatt el akarnám felejteni a Dunát, csak simán nem gondolok rá. Abban a pillanatban, ha itt valamikor értek kellemetlen élmények és nem szeretnék rájuk gondolni, akkor ezeket ELHÁRÍTOM a tudatosból. Ha kifejezetten rossz dolgok történtek itt: pl egy régi szerelmi helyzetben, azzal fenyegetődztem a partnerem felé, hogy beugrom a Lánchídról a Dunába, akkor valószínűleg erre nem szeretnék emlékezni, tehát ELFOJTOM. Ebben az esetben megtörténhet az is, hogy, bár az úti célom a Lánchídhoz lenne közelebb, de hirtelen úgy döntök, nem tudatosan, tehát pl én sem értem, hogy miért, de az Erzsébet hídon megyek át. A háttérben a kellemetlen helyzet felidézésének az elkerülése áll. És itt érkeztünk meg az árnyékképzés mechanizmusához. Ha visszagondolva, undorodom az akkori viselkedésemtől pl. azért, hogy ennyire megaláztam Magam, akkor „hányok” minden megalázkodó embertől, a filmeken a hasonló jelenetektől, mert tudattalanul a saját viselkedésemtől hányok és utálom Magamat emiatt. Az árnyék mindig az elfogadott és vágyott személyiségrészek negatív tükörképe. A vágyott alatt nem feltétlenül a magunk által vágyott, sőt, gyakran a mások, pl. tekintélyszemélyektől elvárt viselkedés áll. Legyek jó gyerek! Ezt mondják és megtanítanak arra, hogy milyen a nem kívánt viselkedés. Ha lennének ilyen ösztönkésztetéseim, akkor azokat elfojtom és az árnyékszemélyiség részeivé válnak. Azzal akarok azonosulni, amit a többiek értékelnek, olyan akarok lenni, hogy mások szemében szeretetreméltónak tűnjek és elfojtom azokat a tulajdonságaimat, igényeimet, amelyek mások szemében nem kívánatosak.
Vegyünk pár példát: én igazságos ember vagyok, nem hazudok, nem lopok. Mások lopnak. Én őszinte ember vagyok, mások nem azok. Mindennel, amit kiválasztunk a világból, és azt mondjuk, ez vagyok, az meg nem vagyok, máris megfeleztük magunkat. Mindig választani kell, de nem szabad megtagadni a másik részt sem, hiszen az is bennünk van. Nem lopok, de lophatnék. Egyik részem világos, nap-sárga, másik részem sötét, fekete. Az egyik részemről tudok, sőt választottam, azonosulok vele, a másik részemet utálom, szeretném hinni, hogy nincs is bennem. Az irodalomban pl Mefisztó, Dr.Jekyll és Mr. Hyde. Ez azt jelenti, hogy mindaz, amit nem fogadunk el magunkban, azt kivetítjük a külvilágra. Ebből az következik, hogy ha valaki azt gondolja, lopni csúf dolog és nem fogadja el a lopás létezését, akkor őt egymás után meg fogják lopni. A külvilág ezzel jelzi, hogy létezik az, amiről ő nem akar tudni. Minél jobban gyűlölök, megbélyegzek egy tulajdonságot, az elutasítás energiájával egyenlő energiával vonzom Magamhoz. A külvilágban aztán kivetíthetem másokra és felmagasztalhatom Magamat, hogy ez belőlem hiányzik. Holott nem! Ez az árnyékszemélyiségem része lett.
A Teremtésben, minden jelen van. Bármit kizárok, betettem az árnyékba tudattalanul, és addig visszaköszön, míg nem fogadom el Magamban a létezését. Az ember minden választásával azonosítja magát. Kisgyermekként még egészséges egész, de ebben az időszakban oltják belé a legtöbb szokást. Például két éves kor körül azt, hogy időszerű szobatisztává válni. Amikor lélekben leválunk az édesanyáról – az ezoterikus tanítások szerint körülbelül hét évesen, – az az első szaturnuszi kvadrát az életünkben. Ekkorra már mélyen belemerülünk az anyag valóságába. A világ kettéválik: egyik részünk az ÉN, aki igent mond a világra, a másik a TE, aki nemet mond, hárít, tagad. Mi pedig megtagadjuk őt és így elveszítjük az egész-séget. Egészek vagyunk, csak nem tudunk róla. A teremtett világban mindenkinek joga van megnyilvánulni, ezért az a rész, amit megtagadunk, kívülről akar megjelenni.
Nagyon fontos, hogy szemlélve, bűntudatkeltés nélkül, esetleg szakember segítségével feltérképezve, megvizsgálni, hogy az aktuális árnyék-személyiségrész mikor keletkezett és miért, illetve milyen helyzetben. Erre van mód pszichoterápiás helyzetben. Az árnyék nagyon gyakran jót akar, dr.Gyökössy Endre református lelkész a könyvében úgy beszél róla, hogy az árnyék a „sötét felebarátunk”.

Tudomány-e az asztrológia?

jof.herm.tris.360 Ahhoz, hogy a választ megadhassuk, először azt kell tisztázni mi a tudomány illetve, mit értünk tudomány szó alatt. A szó eredete a latin scientia-tudás szóból ered. A következő idézet a Wikipédiából való:
” Régies értelemben tudománynak, filozófiának vagy bölcseletnek nevezték a megismerő tevékenységek minden formáját, így a szűkebb (mai értelemben vett tudományágakon kívül) a művészeteket, a világnézeti gondolkodást, vallásos és mitológiai tanokat, szakmai tapasztalatokat, technikai ismereteket, megfigyeléseket, elmélkedéseket. A megismerés útjainak tekintették többek között a rációt, emóciót, intuíciót, meditációt és az imát is.
Mai fogalomhasználatunkban a tudomány ennél jóval szűkebben értelmezett. Mint tevékenység csak azokat a megismerési formákat jelenti, amelyeket meghatározott módon tudományos módszertan alapján végeznek. A tudományos módszertan mibenlétéről eltérő tudományfilozófiai iskolák, álláspontok léteznek. Valójában mára annyi tudományfilozófiai iskola létezik ahány eredeti gondolkodó ezzel a kérdéssel egyáltalán foglalkozni kezdett. Ezen tudományfilozófiai iskolák döntő többsége azonban a tényleges tudományos módszertanra szinte semmilyen hatást sem gyakorolt. Az egyes tudományágakban azok sajátos igényei szerint eltérő álláspontok váltak uralkodóvá. A legtöbb empirikus tudomány, különösen pedig az egzakt természettudományok területén a ténylegesen alkalmazott tudományos módszertanra szinte kizárólag a kartéziánus felfogás (René Descartes (1596-1650) nevével fémjelzett elgondolások), majd a 20. század folyamán a popperiánus tudományelmélet (Karl Popper (1902–1994) nevével fémjelzett iskola) gyakorolt jelentősebb hatást. A tudományos módszerről napjainkban is intenzíven folyó tudományelméleti viták eddig lényegében a tudományfilozófia berkein belül maradtak. Nincs teljes konszenzus és pontos meghatározás arról, hogy mi határozza meg a tudományt. Ezzel a kérdéssel a tudományfilozófia foglalkozik. A különféle nézetek szerint a tudományra vagy az jellemző, hogy a megismerést módszeresen, egy bizonyos formális vagy informális metodika szerint végzi, és/vagy egy bizonyos intézményrendszer, valamint a tudósok közösségének egy fajta hallgatólagos paradigmája jellemző rá.’
Eddig az idézet. Ha figyelmesen végigolvassuk, láthatjuk, hogy a jelenlegi u.n. tudományos gondolkodás megalapítója René Descartes. Híres mondását ma is sokszor idézik: „gondolkodom, tehát vagyok” /cogito ergo sum/. Bár Descartes nevével fémjelzik a mai tudományos gondolkodás kialakulását, ha figyelmesen elolvassuk az életét elég érdekes ellentmondásokat találunk. Hiszen a racionális gondolkodás csak a megtapasztalható és mérhető fogalmakat fogadja el tudományosnak, Descartes számára Isten léte egyértelmű. Ami az objektivitást illeti, nem kételkedem senki jóhiszeműségében, de el kell fogadnunk, hogy a körülöttünk létező világot csak a saját megtapasztalásunkon keresztül, saját érzékszervi észlelésünk által vagyunk képesek szemlélni. Ez pedig csak szubjektív módon lehetséges, hiszen nem tudom magamtól függetlenül szemlélni.
Ettől a pillanattól fogva el kell fogadnunk, hogy a puszta mérhetőség függ az észlelő beállítódásától, érzelmi állapotától, elfogultságától és elvárásaitól. Tévedés ne essék nem a filozófiai objektivitásban kételkedem, hanem a gyakorlati megvalósításában. Gondoljunk arra pl. hogy manapság, hogy zajlik az objektív kutatás. Az esetek jelentős részében megrendelés érkezik cégektől, gazdasági érdekeltségektől, a hatalom gyakorlóitól egy bizonyos szempont szerinti kutatásra. A másik lehetőség, hogy kutatókat érdeklő téma kutatásához megpróbálnak pénzt szerezni. Harmadik lehetőség a hatalmi eszközök bevetése: vagy nem „adunk” pénzt a kutatáshoz, vagy „elhallgattatunk”, „lejáratunk”, nem „adjuk” meg a nyilvános tájékoztatás lehetőségét, de közben álldemokratizmussal azt „mondjuk”, hogy szólásszabadság van. Ez a helyzet a tudomány fogalom meghatározásával is. Ha évszázadokon keresztül a tudás, a megismerés ugyanazon fogalom volt, akkor mikor és milyen társadalmi csoport sajátította ki magának a tudomány meghatározását és annak eldöntését, hogy mit sorol a fogalom alá vagy mit vet ki alóla. Az önismeret pl. nem tudomány. Mégis társadalmi méretekben is komoly bajt okoz, hogy némelyek a minimális önismerettel sem rendelkeznek. Az asztrológiát 1808-ban oktatták utoljára Erlangenben egyetemen. Addig tehát tudománynak számított. Azért, mert ma némelyek nem gondolják annak, azért, mert másfajta megközelítés van, másfajta meghatározás, ez az Asztrológiát nem érdekli és a vele foglalkozó embereket, más néven asztrológusokat szintén nem. Az emberi egyetemes tudás része akkor is, ha némelyek a fejük tetejére állnak. Évezredek állnak mögötte. Kevés mai tudományág mondhatja el magáról. Viszont az elmúlt három évezred jeles emberei foglalkoztak vele. Neves gondolkodók akik a tudománytörténet lapjairól néznek vissza ránk. Annyian vannak, hogy külön fejezetet kellene nekik szentelni. Csak egy pár név a teljesség igénye nélkül:
Bérósszosz babilóni asztrológus, aki Kósz szigetén alapított iskolát Kr. e. 275 körül
Szidóni Dórotheosz, nagy hatással volt az arabul író szerzőkre.
Athéni Antiokhosz
Ptolemaiosz Klaudiosz, hatása elsősorban a reneszánsz asztrológusokra volt nagy.
Porphüriosz
Firmicus Maternus
Alexandriai Paulosz
Abu-Maasar
Al-Bírúni
Ábrahám ibn Ezra
Guido Bonatti
Albertus Magnus
Johannes Campanus,
Regiomontanus
Paracelsus
Nostradamus
Tycho Brahe
Johannes Kepler
Girolamo Cardano
Jean Baptiste Morin de Villefranche
Placidus de Titis
Claude Dariot
William Lilly
Sir Isaac Newton
Karl Brander-Pracht
Friedrich Schwickert (Sindbad)
Erich Carl Kühr
Paul Regenstreif
Carl Gustav Jung. Létezik egy három kötetes munka, ami az asztrológia történetéről szól. Wilhelm Knappich a szerzője. Nos a kérdésem a következő: Ezek az emberek és még sok ezer akik nem szerepelnek a felsorolásban, mind hülye, eltévelyedett, debil, csaló, áltudósok? És kik állítják ezeket? Hol van a mai kor emberénél a tudományos alázat? Hol a tisztelet az előttünk járó gondolkodók felé?
Az élet mindannyiunk számára megismerés. Születésünktől a halálunkig tart ez a folyamat és közben számtalanszor bukdácsolunk, tévedünk, majd helyesbítünk, majd megint tévedünk és korrigálunk, mert emberek vagyunk. Egyhez azonban nincs jogunk: Kinyilatkoztatni, hogy mi vagyunk az egyedüli tudás vagy ismeret birtokában.
Tudomány-e az asztrológia? A válaszom kettős: a ma hatalmon lévő tudományos meghatározás szerint, amelyet szintén emberek alkottak, nem az. A történelem távlatait figyelembe véve az. Része az emberiség egyetemes megismerési törekvéseinek évezredek óta. Nem azért maradhatott fenn, mert babona és mindenki bolond aki foglalkozik vele. Ezt csak azok állítják akik nem ismerik ezt a rendszert és maguk gondolkodását próbálják másokra ráerőltetni. Az emberiség gondolkodása, tudománya, olyan, mint az emberiség maga. Egyet kijelenthetünk, most 2013-ban itt tartunk. Ez nem rossz és nem jó. Ez a helyzet. A „tudás tárházában” sok helység található, most ebben a szobában időzünk, mert erre van szükségünk.

Horoszkóp

astro_w2at_01_2013_szeptember_4_hp.37008.26168Meg lehet kérdezni, hogy vajon tudomány-e az asztrológia. Az asztrológia olyan általános rendszer, amelynek nincs szüksége arra, hogy elismerjék, mint tudományt. Hétköznapi mondás, hogy a puding próbája, ha megeszik. Az asztrológiát igazán megismerni csak az tudja, aki elkezdi alkalmazni. Ezért az asztrológiát csalásnak, ostobaságnak, tudománytalannak, babonának felfogni helytelen, mert akik ezeket a kitételeket hangoztatják, soha életükben nem foglalkoztak az asztrológiával, nem tanulmányozták rendszerét, az asztrológiát, mint világnézetet. Az asztrológia megtanulható, átadható ismeret, amely évezredek óta átöröklődik az utókorra és művelőire. Hogy mi az, ami az asztrológiát fenntartja, hogy miért nem tudott kipusztulni az évszázadok, évezredek során, arra a válasz egyértelmű. Az asztrológia olyan transzcendens valóságot képvisel, olyan transzcendens valóságra mutat rá, amely az emberiség alapkérdéseire adja meg a választ. Ha körülnézünk a mai tudományok világában, akkor azt látjuk, hogy a leglényegesebb kérdésekre, pl. mi az életünk célja, miért élünk, mi a halál értelme, ki vagyok én, ki teremtette a világot, ki az Isten, van-e élet a halál után? Sorolni lehetne az ehhez hasonló kérdéseket. Az asztrológia bizonyos értelemben megadja a válaszokat.
Akik ezt a szót hallják: asztrológia, általában többféleképpen közelítenek a fogalomhoz. Vannak, akiknek majdhogynem ökölbe szorul a kezük, mondván: még mindig ezzel a „hülyeséggel” foglalkoznak emberek. Mások számára érdekes játék az asztrológia. Megint mások babonának tekintik, és akadnak, akiknek az asztrológia rejtélyes, kifürkészhetetlen, okkult tudás, és vannak – sajnos nagyon kevesen – akik számára az asztrológia a világ leképezését jelenti, utat a transzcendens felé, és egyfajta beavatást a Mindenség lényegéhez, az egységhez, Istenhez, a Fényhez.
Carl Gustav Bittnerre hivatkozva, a csillagbölcsesség isten-megismerés, ez volt a régi korokban, és ez a feladata ma is. Ahogy Bittner mondja, ennek a mondatnak ott kellene lennie minden asztrológiai mű kezdetén. Hogy igazán megértsük az asztrológia üzenetét a Hermész Triszmegisztosz-i gondolatokkal, „mint fent, úgy lent”, meg kell értenünk, hogy a makrokozmosz és a mikrokozmosz állandóan egységben van jelen, örökkön örökké. Ez a két egység, az ember világa és a kozmikus világ egymást tükrözik, egymás lényében, egymás lényegében benne vannak, egymást áthatva vannak jelen. Ez az egész egy egység, szintézis, minden a mindenben.
Az ember megnyilvánulásaiban a kozmosz nyilvánul meg. Az ember a maga tapasztalásával a kozmosz tapasztalását gazdagítja, mindannyiunkban a kozmosz lélegzik, mindannyian a kozmosz ritmusa szerint élünk, de azt is mondhatjuk, hogy az asztrológia nem más, mint a makrokozmosz szimbolikus levetítése a mindennapi életünkre. Életünk a maga összes történésével együtt szimbólum. Semmi más dolgunk nincs, mint hogy megfigyeljük az élethelyzeteket.

C. G. Jung, a híres svájci pszichiáter a kollektív tudattalanról és azon belül az archetípusokról beszél. Az archetípusok felfoghatók bizonyos energiamezőknek, felfoghatók olyan transzcendens valóságoknak, amelyek megnyilvánulnak bennünk. Az asztrológia olyan rendszer, amely közelebb hozza a transzcendens valóságot, és segít feltérképezni, hogy mi a szerepünk az életben, mi a dolgunk, milyen kölcsönösségi kapcsolatban vagyunk a környezetünkkel, a világgal, de legfőképpen segít megérteni önmagunkat, a magunk teljességében és egységében. Az asztrológia olyan gondolati rendszer, amely átfogja a világmindenséget. A tér-idő folytonosságában az idő nem csak mennyiségi fogalom, hanem egyben minőségi is. Ezt a minőséget ábrázolják az úgynevezett konstellációk, azaz az idő pillanatában fennálló kozmikus állások.
Na de mi az a horoszkóp? A horoszkóp égi térkép. A születésünk pillanatának égi térképe. Hora=idő skopein=nézni időnéző, tehát az időminőségét szemlélő szimbolikus ábra, égi térkép.Tehát minden már a születésében meghatározódik a pillanat által, amelyben megszületett. A kozmosz tükrözi vissza azt a pillanatot a maga összefüggéseivel, és ezek az összefüggések felfoghatók egyfajta isteni terv megnyilatkozásának. Születésünk pillanatától, amikor az első lélegzetet vesszük – és ezáltal a kozmikus ritmus részévé válunk -, önálló identitások leszünk. Egy úgynevezett isteni tervet hoztunk magunkkal, és ennek a tervnek az összefüggéseit mutatja meg a születésünk pillanatában fennálló égi helyzet. Ezt az égi helyzetet óraképnek nevezzük, régiesebb nevén horoszkópnak, más néven radixnak, vagy magyarra fordítva gyökérnek. Tehát ez az úgynevezett alap-horoszkópunk, amely ennek a pillanatnak az összes összefüggését tartalmazza, azaz megmutatja születésünk minőségi feltételeit. A horoszkóp nem azonos az úgynevezett újság-horoszkópokkal, hanem a világmindenségnek egy nagyon részletes, pontos gömbháromszögtani képe, pontosabban annak a világmindenség részletnek, amely az adott születési helyről/földrajzi koordináták/ a látható, illetve a láthatatlan tartományban volt.
Az asztrológia a maga szimbólum nyelvén írja le a kozmosz és az ember kapcsolatát. Az analógiás gondolkodás szerint az ember az ég tizenkét vetületét éli meg élete folyamán. A tizenkét vetület a zodiákus vagy más néven állatöv. Az állatöv jelei a Kostól a Halakig, bennünk vannak, a mindennapjainkban, a munkától a szabadidős tevékenységig, a szerelemtől a gyermeknevelésig, a születéstől a halálig minden értelmezhető az asztrológiai megközelítés segítségével. A tizenkét jelet a Naprendszer tíz égitestének a közvetítésével éljük át. Bármilyen problémánk, bármilyen konfliktusunk van, az élet kihívásaira reagálnunk kell, és a horoszkópunk által jelképezett karakternek megfelelően fogunk jól-rosszul reagálni. Tehát még egyszer hangsúlyozom, mind a 12. Tehát valaki nemcsak Kos, hanem a többi 11 is valamilyen arányban. Ezért az újságokban megjelenő horoszkópok csak a születésnapi Nap állásra vonatkoznak, másra nem.

Az árnyékról /részlet egy előadásból/

A Szaturnuszt úgy is felfoghatjuk, mint a karma legnehezebb, legerőteljesebb, főleg a nehézségekkel összefüggő szimbólumát. A karma önmagában nem nehézség. A karma következmény. Mindennek meg van a maga következménye. A jó tetteknek is meg van a jó következményük, meg a rossz tetteknek is a rossz következményük. Már csak az a kérdés, mi a jó és mi a rossz?
Itt érkeztünk el a következő nagyon-nagyon fontos Szaturnuszi dologhoz: hogyan kell nekem Lucifert megélnem? Tényleg rossznak kell megélnem? Arról nem beszélve, hogy az utca sarkon szembe jön velem a Sátán? Nem. Ahogy a megvilágosodás sem jön szembe veled az utcán, a Sátán sem Mindkettővel magadban találkozhatsz. Az ördög is benned van, meg az Isten is benned van. Ebből pedig az következik, hogy neked pedig magadba kell nézned – Rudolf Steiner fogalmaz így: Lucifer arra vár, hogy az ember a maga átélésével és tapasztalatával megváltsa. Annyira lesüllyedt az angyali állapotából, hogy őneki meg kell változnia. Az pedig egyetlen módon lehet, nevezetesen, ha azt halljuk: sötétség, árnyék. Kérdés az, jó fiú vagyok, vagy rossz fiú vagyok, én jó akarok lenni. Ez a jó én. Hogy mennyire jó, úgy ahogy megbarátkoztam vele.
De ezt a másik részemet úgy utálom, hogy az borzasztó. Ez pedig nem más, mint az árnyék. Vagyis minden, amit a külvilágban tapasztalok és főleg, amit a külvilágban utálok, az nem más, mint amit magamban utálok, elhárítottam magamtól és most a külvilágon keresztül kapom vissza. Hú ha, ez ciki. Hát akkor viszont nagy baj van, én ennyire rossz vagyok? Nem.
A történet, nincs jó és nincs rossz. Ezt tanuld meg! Fény van, vagy a fény hiánya. A fény hiánya pedig nem más, mint a sötétség. A tudatod fókuszában hajlamos vagy úgymond kiválasztani. Bizonyos dolgokra igen ill. nem, vagyis megkülönböztetsz. De a megkülönböztetésedbe ha érzelmeket viszel, – anyag alatta a félhold – Szaturnusz – akkor valójában elkezded taszítani magadtól a számodra rossznak megítélt dolgokat. Attól a pillanattól fogva bekerül az árnyékodba.
A Szaturnusz tehát nem más, mint az egyik legfontosabb szimbóluma az árnyékodnak és a kérdés az, hogy a tudatoddal mennyire vagy képes ráfókuszálni, integrálni önmagadba, mert akkor leszel teljes, egész.
Ha a Szaturnusszal a poklot hozzuk kapcsolatba, különösen pl. Lucifert, akkor lux – fény, Lucifer fényhozó. Vagyis ez azt jelenti, hogy a sötétség erői azok a csábítások, amelyek elvisznek a legtávolabb a fénytől. Hogy is mondja a Szentírás a tagadás angyalairól? Kivettetnek a külső sötétségbe. Külső sötétség. Itt a Föld és ehhez képest a Naptól a Föld egy elválasztó. Ha úgy tetszik, kísérleti műhely a Föld, ahol el kell dönteni, mit választunk. Még egyszer szeretném azt mondani, hogy aki ezt választja (mármint a sötétséget), az is a fényt választja. Csak még nem tudja, mert a sötétben tapogatózik. Nála arról beszélhetünk, hogy nála még a fény hiánya van jelen, még nem engedte be a fényt.
Ha csinálunk egy házat és nem csinálunk rá ablakot, akkor ott ülhetünk a sötétben. A fény akkor jön be, ha ablakokat csinálunk. Ha nincs ablak, nem nézek rá, nem látok rá a világra, a dolgokra, önmagamra – a magyar nyelv sokszínűsége -, remélem, kihallod a másik oldalát, ha nem látok rá, sötétségben vagyok. Az a feladatom, ránézzek, rálássak a világra, a dolgokra és ezáltal leginkább önmagamra.
Azt kimondani, hogy nincs háború ez azért borzasztó, mert ez azt jelenti, hogy nem vesszük komolyan az életet. Ugyanis a háború mindennap zajlik. Te egy dologtól félsz, pl. a SZU lerohanja Magyarországot. Te ettől a háborútól félsz. Ugyanakkor naponta háborúzol a fagocitáidon keresztül a különböző kokkuszokkal, stb. Mindenki megvívja a napi háborúját a kórokozókkal, szúnyogokkal. Én elfogadom, hogy vannak bolhák, jó, de ne az én ágyamban legyenek. Innentől kezdve a bolhákat nem szeretem, mi több elkezdem őket utálni, gyűlölni és ki akarom pusztítani őket a világból. Pedig a világban mért van nekem több jogom élni, mint a bolháknak?
És itt jön be egy igazán fontos kérdés, hol van itt az alázat, ami szintén Szaturnuszi dolog és hol van benned a Jupiteri hála, hogy neked ugyanolyan jogod van az élethez, mint a bolháknak, a szúnyogoknak vagy az összes teremtett lénynek ezen a Földön.
Még egyszer hangsúlyozva: a Szaturnusziság azt jelenti, hogy a világból megkapod azokat az idézőjelben tett pofonokat, amelyek abban segítenek, hogy visszaemeld azokat a tudattartalmakat, amelyeket száműztél magadtól és ha neked a földre kell esned a kereszt súlya alatt, akkor a földre fogsz esni a kereszt súlya alatt, ami szimbolikus dolog. Ez a földre esés sok féleképpen, sokféle módon megtörténhet. Ha arról van szó, hogy valakinek el kell veszíteni a gyerekét, vagy meg kell, hogy haljon a gyereke – azért mondok ilyen súlyos dolgot, mert lehet, hogy ennek az embernek már ez a figyelmeztetés sem elég ahhoz, hogy kilépjen a saját sötétségének a köréből. Elképzelhető, hogy valaki azért születik meg odaátról, hogy segítsen a felismerésben, ráébredésben – akár ő hamarabb visszamegy – csak Te ebből okuljál. Ezért vannak a gyakori 1-2 éves gyermek halálok, hogy a gyerek, az a lélek képes azt az áldozatot meghozni, hogy te itt maradjál, és tanuljál. Persze van, aki ebből sem tanul.
A Szaturnusz a sötét felebarátunk. A szenvedéseken keresztül segít eljuttatni a FÉNY-be