6 thoughts on “Tünetről-tünetre

  1. Kedves Jenő!

    Talált süllyedt.
    Apám rák jegyű. Odáig ment el az önfeláldozásban, (és közben önsajnálatban) hogy sztrókot kapott és lebénult.
    Anyám ikrek. Amikor hazavittem apámat lebénulva, beszéd-képtelenül, pelenkásan katéterrel gégekanüllel, felfekvésekkel a kórházból, anyám azt dünnyögte ….” Minek hoztad haza?”

    Számomra nem kérdés, mitől bénult le a rák, -elege lett. 4 hónapomba telt mire rávettem az ikreket, hogy végre hajlandó legyen ápolni a férjét, hozzá sem akart nyúlni. Pedig egy ilyen beteg körül azért van munka. Megszerveztem az ápolást, és szereztem segítő szakszolgálatot. Éjjel nappal velük voltam, és az ikreknek ebből lett elege. Nem bírta elviselni a jelenlétemet mert úgy érezte hogy „ŐT kontrollálom”. Nem azt észlelte hogy a beteg férjét ápolom helyette. Kiszámolta hogy ez neki így nem éri meg mert így én is ott élek velük az ugye plusz rezsi. Ebből a megfontolásból rávette magát hogy végre átvegye a saját szerepét.
    Nem kérdés hogy én a mérleg gyerek, akit az ikrek kis cselédnek nevelt, és akkor dicsért csak, ha az ő munkáját helyette elvégzem szépen kikészültem ebben a helyzetben. (Hátfájás derékfájás isiász. )

    Annyira nem akart szembesülni az ikrek azzal, hogy a töretlen kegyetlensége és elutasítása a rák teljes összeomlásához vezetett, és most hogy a rák nem tudja őt szolgálni, az ikreknek kell megmozdulni és vissza adni amit a rák férje 45 éven át érte megtett, és kénytelen ápolni a beteget, —
    hogy 1 év után az ikreknek szürke hályogja lett, mindkét szeme műtétre szorult.

    Nem tehettem mást, ekkor feladtam a munkámat (ezzel kiszolgáltatott helyzetbe kerültem én is) és mindkettőt ápoltam amíg kell. (Mérleg vagyok) Az ikrek felgyógyult, mindkét szemműtétje sikerült. Ímmel-ámmal ellátja a rákot. Minden segítséget megkap, az öcsémmel felváltva ott vagyunk amikor csak kell, és olyan munka van amit az ikrek egyedül nem lenne képes intézni, a beteget nem ő fürdeti hanem a segitő szolgálat nővérkéje, és a segítők küldenek oda takarításhoz bevásárláshoz is egy embert. Egy harmadik ember ebédet hoz neki.

    Azért mindezek mellett az ikrek hozta a formáját, majdnem felrobbantotta a kazánt mert nem hallgatott ránk hogy ne tegyen olyan sok tüzelőt, apu ezt nem úgy szokta…. összejött 3 év alatt egy féltető javítás, nehogy leszakadjon, két radiátor lyukadás, elázott a ház, minden fűtőtestet cserélni kellett, a betegágy emelőszerkezetét is javítani kellett többször, amivel a beteget ültetni emelni lehet, tűzfal repedését javíttatni, bojler kilyukadt csere , villanyóra csere, néhány kórházi jelenés a fekvő beteggel, 12 órás várakozás hazaszállításra a folyosón…. stb. Csőstül jött a baj, olyan bajok amit az ikrek, de még mi a gyerekei sem tudtunk segítés nélkül megoldani… A cselekvőképtelen beteg megtakarításaihoz nehezen jutott hozzá de végül megoldotta ezt az ikrek. Szerencsére a rák takarékossága miatt volt az ikreknek fedezete a sok kiadásra.

    Legnagyobb tragédia, hogy egy ilyen beteg mellett az ember 24 órában ügyel és közben be van zárva mellé a házba. Az ikrek ezt a feszültséget– ami nagyon nagy-, úgy oldja, hogy mértéktelen mennyiségű cigarettát szív, régi szokása szerint, illetve jó időben a telek leghátsó csücskében igyekszik kertészkedni mert addig nem jut el a rák segélykiáltása. A rák egyébként képes akkor is farkast kiáltani amikor nincs nagy baj.

    A két öreg közötti egyensúly visszaállt a régi kerékvágásba. A lebénult beteg rák nem tud mozdulni felülni beszélni, kérni, nem tudja megmondani mi a baja, mit érez, éhes szomjas, fázik vagy mi van. De szociális képességei épek, mindenkit felismer, kezet nyújt üdvözléshez. Szégyen érzete is van. Egy kötőszót tud csak ismételgetni különféle dinamikával, és hangerővel…. „ez ez”.
    Az ikrek aki életében nem volt képes ráérezni arra hogy a másik ember mit érezhet, nem is érdeklik a mások érzései, most magától kéne hogy kitalálja mi baja lehet a bénult ráknak. De képtelen rá. „Ebből aztán lesz hadd-el-hadd,” és nem értik egymást. A panaszkodós rák képtelen úgy panaszkodni már hogy azt mások értsék, a királylány ikrek meg ott kapkod, segítene, de nem érti mit kell tenni és legszívesebben kétségbe esetten elrohanna, ahogy az rendes szokása volt mindig, és magára zárná az összes ajtót, de most ő az ápoló! Nem futhat el, nagy nehezen ki kell találja, hogyan segíthet, és csak utána rohan el cigarettázni. Mindkettőjüket nagyon kikészíti ez a helyzet. Némi enyhülést jelent ha megjelenek én a mérleg, és átveszem a beteget. így napokig nyugalom van és béke, a rák meg sem szólal el van látva, kicsit kivirul, énekelek neki. Beszélni nem tud de régi dalszövegeket sejpítve mondja. A nyelv is béna és a nyelőcső az arc is béna a jobb oldalon.

    Megmaradt a házastársak között a kutya macska barátság. Így is tudnak vitázni. Az ikrek képtelen felfogni a mások igényeit, még akkor is ha megmondják neki. Ebben a helyzetben pedig végképp nehéz dolga van. Képtelen ráérezni arra hogy a beteg ráknak mi esne jól, mi kellene. Gépiesen e legszükségesebbeket elvégzi és tudja hogy ha nehezebb dolgok vannak úgy is jön a segítőszolgálat, a gyerekek, mindig van valaki.

    Az ikrek kijelentette hogy nincs szüksége segítségre mindent egyedül képes most már megcsinálni. Nem észleli hogy kb 10 ember szaladgál körülötte rendszeresen, hogy ez az „egyedül végrehajtott élet” valahogy működjön. Szegény rákot már nagyon hamar elkezdte levegőnek nézni, és egy életen át kíméletlenül ostorozta. Az meg tűrt, ment dolgozott, hazajárt a szüleihez sírdogálni 5 utcával arrébb,( míg éltek). Lettünk hárman gyerekek, és a neveltetésből is egyenesen következik hogy egyik gyerek sem boldog.

    És itt a kérdés. Hol az egyensúly, hol a határ a segítés és a parttalan önfeláldozás között.
    Rájöttem, hogy ez az ikrek, saját eredményként kezel mindent amit mások az ölébe tesznek. Úgy észleli mintha azt ő tette volna, ő hozta volna létre, ő oldotta volna meg a problémákat egyedül, és ezt így el is meséli nagy beleéléssel.
    Látványos hogy mennyire a saját mesevilágában él. Amikor aztán valóban neki kell véghezvinni a munkát, akkor duzzog. De bizonyítani is akar mert büszke. Segítséget nem kér, hanem hagyja hogy bedőljenek a dolgok és vészhelyzetet teremt, és akkor azonnal lábhoz rendeli az egész családot, mert ő nagy bajban van.

    Nagy lelki teher a család számára már 4 éve, ez a helyzet. Sokat tanultam magunkról, már könnyebben megkülönböztetem a valódi rászorultságot az érzelmi zsarolástól.
    A saját életem és a mások élete közötti elhatárolás nagyon fontos, mert senki nem tud a másik helyett élni.
    Sikerült magamat megint padlóra tenni miközben a családomat segítettem, de ahogy elnézem ezt ők egyáltalán nem értékelik. Talán a rák értékeli de ő nem tudja kifejezni.
    50 évesen nehéz lesz újra munkát találni.

      1. Ez a kérdés megint talált. A sok éves tapasztalat ….

        Rendes mérleg kisgyerek voltam. ( az ikrek anya és rák apa között) Csak akkor kaptam figyelmet, ha valami feladatot hajtottam végre. Szépen zongoráztam a rokonságnak névnapok alkalmával… vagy szépen gondoztam a pici öcsémet… vagy a jószágokat… vagy szépen kitakarítottam a házat, a kitűnő tanulás az természetes volt… és mindig azt éreztem hogy nem elég, anyámnak nem elég, nem szeret.

        Nem követelőztem, szót fogadtam, mintha nem is lenne saját akaratom, saját élettervem. Csak akkor szeretnek ha megérdemlem, ezt nevelték belém. Vagy még akkor sem.
        Félelmetes számomra, hogy ez mennyire meghatározta minden döntésemet és meghatároz még ma is. Folyton alábecsültem magam, és valójában nem volt egy etalon, akihez szettem volna hasonlítani. Koravén gyerek voltam.
        Nem engedtem meg magamnak hogy jól legyek.
        Rá kellett jönnöm: Egyetlen akadály az életemben én magam vagyok.
        Az önbecsülés és önszeretet hiánya pedig egyenes út oda, ahol most szegény ikrek és rák szülők vannak.

        Én leginkább a nehezebb utat választottam amikor fontos döntéseket kellett meghoznom. Aztán becsületből végig vittem mindent egészen a tűrőképességem határáig. Lehet hogy ez önbüntetés?
        Igyekeztem helyesen dönteni? Csak épp arról nem volt fogalmam hogy mi is igazán a helyes?

        Hagyhattam volna apámat a kórházban meghalni, 10 napon belül „eltették ” volna …. ezt kétszer akadályoztam meg a jelenlétemmel.

        Képtelen voltam sorsára hagyni, mert amikor én voltam életveszélyben, ő mindent megtett értem, és a helyett hogy 21 évesen meghaljak, (egy szülés közben elszenvedett orvosi műhiba szövődményében ) most is élek. Az akkor szerzett élettapasztalat miatt úgy éreztem, az öregemnek jár még egy esély az életre. Láttam hogy küzd, és ki akar onnan jutni. A döntés szívből jött. Nem érdekelt mi lesz az ára. Mint ha nem is léteznék, csak azt éreztem hogy tennem kell valamit. Jól döntöttem. Nagy lecke ez, megbecsülöm amit tanultam. Jött néhány kérdés is.
        Mitől van ennyi erőm? Miért nem vagyok képes magamért ugyan ilyen elszántsággal cselekedni? Lehet hogy bármennyire közel vagyok a válaszokhoz, csak segítséggel fogok tudni tovább lépni.
        De bizakodom. 🙂
        Csak döntés kérdése, hogy az ember boldog vagy boldogtalan?
        Két profi szenvedő nevelt fel. Elég a felismerés a rálátás, hogy a saját habitusomat megváltoztassam? Nem kell olyan komolyan venni.
        Eszembe jut a „Vörös Oroszlán”
        egyszer sok élet múlva talán sikerül nekem is. 🙂

  2. Kedves Éva!
    A nagybátyámmal történteket osztanám meg, akinek a felesége ugyancsak ikrek jegyű volt.
    Amikor a nagybátyám teljes ápolásra szorult, segítettem kérés nélkül, mert a felesége nem tudta ellátni, és nem tudtam elnézni, hívtam segítséget fürdetéshez, orvost, ha kellett. Szegény eltávozott nyolc hónap után.
    Mikor a felesége szintén ápolásra szorult- bár nem kérte – szintén ápoltam, kb. öt hónapig,amit ő úgy vett, hogy ez természetes, szinte úgy éreztem, hogy még azt is elvégeztette velem, amit ő is tudott volna, (mikor nem láttam, még az ágyból is fel tudott kelni stb.). Eljutottam odáig, hogy ezt így már nem tudom tovább csinálni.
    A Sors segített: találtam egy olyan helyet, ahol már két éve ápolják, hetenként megyünk be látogatni, viszünk be neki dolgokat, amit eddig kért.
    Találtam itt a facebook-on, egy írást: ” Segíteni akarok—-……………”
    érdemes elolvasni, hátha tudsz magadnak megoldás találni (BÁR NEM KÉRTÉL SEGÍTSÉGET)!
    (Szerintem tisztázni kellene, kinek is segítesz?)
    ” ….. Legyen önismereted.
    ……
    Tudd, hogyan akarsz segíteni.
    Határozd meg a kereteket.
    Légy birtokában a módszernek, amivel segíteni akarsz.
    …….
    Nem tudsz mindenkinek segíteni.
    Tanulj meg nemet mondani.”
    Csak részeket ragadtam ki az írásból.
    Úgy gondolom, annyit tudunk segíteni, amennyit elbírunk (fizikailag és lelkileg egyaránt),.
    Köszönöm, hogy megoszthattam gondolataimat.
    szeretettel J. Erzsébet

    1. Köszönöm Erzsébet! Nagyon jól írtad.
      Tulajdonképpen magában a helyzetben és cselekvésben benne élve, szerzek tapasztalatot arról hogy ki is vagyok, meddig kell elmennem, meddig lehet? Mit bírok ki és hol kell hátrébb lépni és megvizsgálni most mi van…
      Így jövök rá hogy mennyire erősen működnek a minták, a neveltetés. Nem tudtam hogy ennyire fontosak nekem ők, és hogy ennyire az ő mintáikat viszem magamban tovább. Ez a helyzet tanít. Nehéz, de megvannak a szépségei is az útnak.

Vélemény, hozzászólás?