TANÍTÓK Fenyő Iván „Valaki vagy valami vezetett, hogy az eltévedésből újra az utamon legyek”

Kivetítések, tükrök a kapcsolatainkban

Grabbed Frame 370
A projekciók vagy más néven kivetítések a legjobb elhárító mechanizmusként működnek.
Adva van a személyiségünknek egy nem kívánatos aspektusa. A neveltetés, szocializálódás során oltják belénk tekintélyszemélyek a véleményüket és azt, hogy min kell változtatnunk. Mi a számukra kivetni való a viselkedésünkben. Ha elfogadjuk azt az alaptételt, hogy ISTEN, FÉNY, ENERGIA által váltunk élővé, akkor kijelenthetjük, hogy azért élünk, mert Bennünk él ISTEN.
HA ELFOGADJUK ALAPTÉTELKÉNT, HOGY ISTEN, A TEREMTÉS TÖKÉLETES, akkor nincs hiba, nincs rossz, csak másoknak megfelelni akarás van. Tehát, az okoz Bennünk, nekünk szenvedést, hogy valami hibát vélünk Magunkban felfedezni és ezt szégyelljük, elfojtjuk, hogy ne lássa más és szerethetőnek tűnjünk a szemében. De ezzel egy részünket le illetve kitagadjuk, azért, hogy megfeleljünk másoknak.
Csakhogy van itt egy kis bibi: Nem azért születtünk, hogy megfeleljünk, hanem ISTEN DICSŐSÉGÉRE, azért, hogy Benne kiteljesedjünk és élvezzük magát a teremtés nagyszerűségét. Amíg nem éljük át a nagyszerűségünket, nem növünk, fejlődünk, ébredünk rá a pillanat fennköltségére, csodájára, amíg úgy érezzük, hogy takargatni valónk van, addig a szenvedés, a hiány tudatállapotában toporgunk. A társunk vagy egyéb kapcsolatunk viselkedése is arra figyelmeztet, ami irritál Bennünket. Amíg nem éljük és értjük meg ezt, addig kivetítünk és ugyanazt tesszük, amit Magunkkal is. NEM FOGADJUK EL OLYANNAK AMILYEN.
A kapcsolatok legnagyobb rákfenéje, hogy a másikat a saját felfogásunk szerint megakarjuk változtatni. Csak azt is véssük az eszünkbe, hogy az elfojtásaink miatt, mi is hiányállapotokban élünk. A másik élete is ezt tükrözi felénk, ezen szeretnénk változtatni, de a másikon keresztül, mert Magunkon nehezebbnek érezzük vagy tükör által homályosan látunk. Tehát a saját hiányunkat nem vesszük észre.
Mi történik ha, mégis az önismeret segítségével változunk, többek, kiteljesedettebbek leszünk? Két lehetőség van: Vagy türelemmel várjuk, hogy a másik is változzon és változik is, vagy az addigi „Tanítómesterünk” akinek az volt a feladata az életünkben, hogy ráébresszen valamire, a továbbiakban kilép a közös életből, lelép a színpadunkról, mert ennyi volt a feladata. Nekünk nem kell őt otthagyni, mert Ő fog elmenni. Mindenesetre a SZERETET mágikus erő! Megváltoztat mindent és Mindenkit, akit átjár.

Készen vagyok-e egy kapcsolatra?

love-questions
Egy kapcsolatra mindig készen vagyunk, az már egy másik kérdés, hogy milyen kapcsolatra. A félelem, szorongás, lemondás, depresszió és az ezek következtében létrejött, bezárkózás, elhatárolódás, távolságtartás nem segít a megismerkedésben, nem segít a befogadásban és ez az alapállás jó eséllyel feltételezi a kudarcot.Az esetleges önbizalomhiány tovább bonyolítja a kérdést. Ezekből következik, hogy a vonzás törvénye itt is meghatározó. Ha meg is ismerkedünk valakivel, az az előbb említett szempontok figyelembe vételével ezt az állapotunkat tükrözi vissza. Arra is figyelemmel kell lennünk, hogy hogyan állunk a nemi szerepeinkkel. Hiszen, ha egy férfiből nem sugárzik a biztonságot árasztó, határozott férfias viselkedés, máris nagyon rossz hatékonysággal ismerkedhet meg és ha meg is ismerkedik, leginkább domináns nőkre számíthat. A dominancia, nem biztos, hogy rögtön látszik a hölgy részéről. /az emberek lakva ismerik meg egymást/ A nők esetében komoly hátráltató tényező, ha Magával nincs megelégedve, ha nem tartja vonzó nőnek Magát, ha nem tud kedves, mosolygós lenni. Nagyon komoly jelentőséggel bírnak a szülői minták, abban az értelemben is, hogy gyerekként mit látott az szülők egymás közötti viselkedésében. További nehézséget hordoznak az előző kapcsolatban megélt csalódások, vagy ha az előző kapcsolatban beragadtunk, tehát érzelmileg nem engedtük el a társunkat. Ezt tovább bonyolítják a közös gyermekek, ha vannak.
Létezik egyáltalán megoldás? Természetesen! Az önismeret útjára kell lépni vagy külső szakember segítségével, vagy a saját kezünkbe vesszük az életünket. Az első kérdés az, hogy mi a célunk, mit szeretnénk elérni? A második, hogy hogyan tesszük, hogyan fogjuk kivitelezni. A harmadik, hogy képesek vagyunk elképzelni, látni, imaginálmi a sikert. Azért, mert nem sikerült síléccel a lábunkon az első lecsúszás a hegyről, még nem kell rögtön lecsatolni a lécet és hazamenni. Meg kell erősítenünk Magunkat vagy belső szuggesztiókkal vagy külső segítséggel, hogy elhiggyük képesek vagyunk a helyzet kezelésére. Mindenképp erősebbnek és fontosabbnak kell, hogy érezzük a kapcsolat megteremtésére irányuló késztetéseinket, mert ellenkező esetben feladjuk. A párkapcsolati problémák minden esetben az önismeret hiányából adódnak, valamint azoknak a mintáknak az ismétléséből, amelyeket felmenőinktől tanultunk el, és sikeresen ismételjük a rossz beidegzéseket.Amikor nem jövünk ki egy másik emberrel, akkor a legegyszerűbb őt leválasztani, de azokat a feszültségeket, azokat a problémákat, amelyeket nem oldottunk meg, azokat továbbra is ott tartjuk talonban és a következő választásunknál ismét ugyanolyan embert fogunk kiválasztani, akivel előbb-utóbb ugyanazok a gondok fognak jelentkezni, és kísértetiesen hasonló cipőben érezzük magunkat. Kicsit magasztosabban fogalmazva őseink régi beidegzését, elrontott kapcsolati viszonyait ismételjük újból és újból, hiszen zsigerileg ott vannak bennünk és majdhogynem azt mondhatjuk: „nekünk kellene megváltani az egész rokonságot, nekünk kellene bölccsé válni, hogy mintegy úrrá legyünk évszázados családi beidegződéseken, problémákon”.
Ha önmagunkkal képesek vagyunk együttélni elfogadásban, szeretetben, kiegyezésben, akkor egy másik emberrel is. Fontos arra tekintettel lenni, hogy társat keresünk. Egy embert, aki mellettünk él és elfogad minket úgy ahogy vagyunk. Persze mi is hasonlóképpen. Nem börtönőrt keresünk és ne váljunk mi sem azzá. A legfontosabb alap a bizalom, természetesen a saját önbizalmunk, akkor vagyunk képesek másnak is bizalmat adni. Hasonlóképpen Önmagunk elfogadása. Ha Magunkat elfogadjuk, mást is képesek leszünk. A tapasztalatainkat azzal a hozzáállással érdemes megélni, hogy mindenben a jót, a tanítást, a fejlődést tartjuk szem előtt. Kahlil Gibran soraival zárom:”Legyetek olyanok, mint két oszlop, amely ugyanazt a tetőt tartja, de ne kezdjétek birtokolni egymást: hagyjátok meg a másik függetlenségét. Ugyanazt a tetőt támasszátok – ez a tető pedig a szeretet. Szeressétek egymást, de ne csináljatok a szeretetből köteléket: hadd legyen az inkább mozgó tenger lelketek partjai között. Énekeljetek és táncoljatok együtt, és örüljetek, de engedjétek egymást egyedül is lenni.
Ahogy a lant húrjai is egyedül állnak, bár ugyanaz a zene rezeg rajtuk.”