A társkapcsolatok lélektana 2. rész

lovevsneedA legfrissebb statisztika szerint Magyarországon minden második házasság válással végződik. Mi lehet ennek a hátterében? Mi történhetett az utóbbi évtizedekben, hogy idáig jutottunk? Hiszen még a XX. század elején sem volt divat a válás. Azt nem állítom, hogy minden házasság boldog volt, sőt azt is tudom, hogy gyakran anyagi szempontok határoztak meg házasságkötéseket, különösen vidéken. („Pénz a földdel házasodott.”) Ennek ellenére az emberek le tudtak élni egy életet egymással. Nyilván sok házasság nem sikerült, de nem hiszem, hogy minden második házasságra el lehetett volna mondani, hogy nem működik. A legnagyobb probléma úgy érzem az, hogy az emberek manapság a romantikus szerelem álomképével élik az életüket és ha a szerelem elmúlik, a „rideg valóság” már nem fogadható el számukra. Annak idején, ha egy lány azt mondta az édesanyjának, hogy nem szereti a jövendőbelijét, a mama azt válaszolta: „Nem baj édes lányom, majd megszeretitek egymást”. „Majd egymáshoz szelídültök.” Különösen a nőknek tanították azt az anyjuk, hogy legyenek bölcsek, toleránsak, és akkor a házasság működni fog. Biztos mindannyiunknak van olyan emlékképe a rokoni körből, vagy egy régi családi történetből, ahonnan ismerősnek tűnnek ezek a mondatok.
A II. Világháború után egyre erőteljesebbé vált az a törekvés – néhol a fejlettebb országokban már a háború előtt és alatt is – hogy a nők menjenek el dolgozni. Ez által a nők sokkal öntudatosabbak lettek, sokkal bátrabban mertek dönteni, hiszen egy jó fizetéssel anyagilag függetlenné váltak, s ezáltal kevésbé kellett alkalmazkodniuk. Ugyanezt el lehet mondani a férfiak szempontjából is, akik számára teljesen új szerep nyilatkozott meg, a nők viselkedésében akik sokkal talpraesettebben érvényesítették az akaratukat. Ennek következtében bizonyos férfiak bizonytalanabbá váltak, és kezdtek eltolódni a társadalmi szerepek. Joggal mondhatjuk, hol van az megírva, hogy csak egy anya lehet otthon a gyerekkel? Miért ne vigyázhatna egy férj is? Manapság ez egyre természetesebbé válik. A rosszul értelmezett szabadság, a felelősség elkerülése, egyre inkább a felületes, kevésbé elmélyült viszonyoknak kedvezett és ezt a helyzetet tovább rontotta az antibébi tabletták megjelenése, hiszen innentől egy nő is szabadabban, sokszor felelőtlenül és meggondolatlanul létesített szexuális kapcsolatot. Lehet gondolni rólam:- na megint egy „konzervatív barom” aki azt hiszi tudja a tutit. Nem tartom magam konzervatívnak, viszont 45 éve foglalkozom emberekkel, sorsokkal és amiket eddig leírtam az kőkemény megtapasztalás, illetve annak a sűrítménye.
Tovább rontott a helyzeten, hogy a szülőknek kevés idejük maradt a gyerekekre, kevés őszinte beszélgetésben osztották meg a tapasztalataikat, sőt a gyerekek gyakran egyre rosszabb mintákat láttak, tapasztaltak. A minták, a példamutatás nagyon fontos, a legerősebb tanulási effektus. A munka, a pénz utáni hajsza nem tette lehetővé, hogy a családi intimitásnak is meglegyen a módja, az ideje. A sokszor rideg szeretetlen légkör, a családi magány nem jó példák a felnövekvő fiatal nemzedék számára. A tolerancia tanulható. Ha egy gyerek ezt a példát látja, később a saját életében ő is igyekszik majd a tapasztalásait beépíteni az életébe. Ha a rossz kép,negatív tapasztalások fixálódnak az a jövőnket, gyermekeink, unokáink jövőjét ássa alá és nem csak társkapcsolati értelemben. A magány, a boldogtalanság, a kilátástalanság, reményvesztettség kihat az egészségre, munkára és összességében az egész társadalomra. A negatív demográfiai trendről nem is beszélve.
Évezredeken keresztül egy nőnek az volt a természetes, hogy amikor eljutott abba a korba, hogy meghódítson egy férfit, ezen nem gondolkozott, nem elemezte a helyzetet, nem vizsgálta meg, hogy neki mi a jó, megélte a természetes ösztöneit, ha tehette. (Ez a köznép körében sokkal könnyebben ment, egy úri osztályhoz tartozó leánynak kevésbé.) Ismerjük a kifejezést: „a lányok eladó sorba kerülnek”. Ebben az időszakban férfiak jelentek meg a lányos házaknál, leánynézőbe és leánykérőbe mentek, a szülők is ismerték egymást és gyakran a szülők és a hozomány döntötte el, hogy lesz-e kézfogó, a dologból ill. később esküvő. A lányok arra készültek fel, hogy vezetni tudják a háztartást, a ház körüli munkáknak eleget tegyenek, s amikor eljön az ideje (de ezt nem ők döntötték el), akkor megszüljék a gyermekeiket. Ez így ment kisebb-nagyobb eltéréssel évezredeken, évszázadokon keresztül.” Nem kívánom vissza ezt az időt és másra sem szeretném ráerőltetni, de azt könnyen beláthatjuk, hogy ha volt egy bejáratott stratégiánk, egy módszerünk, évszázadokon, évezredeken keresztül az élet vitelére, azzal, hogy ez az egész átrendeződött, keressük az új megoldásokat, és sajnos be kell látnunk, hogy ezeket még nem találtuk meg.
Félreértés ne essék, ha egy házasság kibírhatatlanná válik, abból ki kell lépni, mert felőrli mindenkinek az életét. De mikor válik kibírhatatlanná egy házasság, egy társkapcsolat? Nyilván a résztvevők érzik ezt, ha benne vannak. Sajnos az a tapasztalatom, hogy egyre kisebb az egymás iránti tolerancia, és egyre gyorsabban mondják ki, sajnos gyerekekkel is a házasfelek, hogy elég, váljunk el. Minden ilyen élmény tovább rontja az egyes résztvevők bizalmi állapotát, és egyre nehezebben találnak maguknak új kapcsolatot, új társat. Még lehetne árnyalni a képet, de nem a jelenlegi helyzet tarthatatlanságát, és az elénk tárulkozó jövő súlyosságát szeretném hangsúlyozni, hanem megoldási lehetőségeket szeretnék felvázolni, megosztani. Folytatás következik.

Ha kedveled a munkásságomat, kérlek támogass a Patreon weboldalon!
Become a patron at Patreon!

Vélemény, hozzászólás?