A társkapcsolatok lélektana 1. rész

erotikus_oleles_287199_65134_nNapjaink társkapcsolati válságának egyik legfontosabb oka az u.n. paradigmaváltás. Az emberi fejlődés természetes részét alkotják a válságok. Egyszer fenn, másszor lenn-mondja az ismert mondás. A fejlődés motorja a jobbulás szándéka. Mégis mostanában, mintha elfelejtkeztünk volna róla.
„Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem”-szeretném hangsúlyozni, hogy a társunk lenyomata már régóta bennünk él. Ezért sosem az számít, hogy ki is a másik ember, akibe belehabarodunk, akivel együtt szeretnénk élni az életünket, hanem a bennünk élő kép róla és ebbe a képbe leszünk szerelmesek. A szerelmi csalódás az a pillanat, amikor rádöbbenünk, hogy az általunk kialakított kép és a valóság között óriási az eltérés. Ettől még lehet társkapcsolatban folytatni, de a legfontosabb, hogy tisztában legyünk azzal, hogy minden elvárásunk a bennünk élő társunk felé fogalmazódik meg, és „ezt akarjuk végrehajtatni” azzal az emberrel, aki egyébként egy vadidegen, csak éppen most sikeresen rávetítettük az animánkat, vagy az animusunkat. (Animának nevezi Jung a férfiakban élő női ősképet, animusnak a nőkben élő férfi ősképet.)

Az eddig elmondottakból következik, hogy valójában önmagunkba vagyunk szerelmesek, vagy „önmagunkból” ábrándulunk ki. A párkapcsolati problémák minden esetben az önismeret hiányából adódnak, valamint azoknak a mintáknak az ismétléséből, amelyeket felmenőinktől tanultunk el, és sikeresen ismételjük a rossz beidegzéseket. Ha önmagunkkal képesek vagyunk együttélni elfogadásban, szeretetben, kiegyezésben, akkor egy másik emberrel is. Ezért pl. idétlenség lenne bármilyen asztrológiai tanácsadáson elküldeni a páciensünket azzal a tanáccsal, hogy cserélje le a házastársát, vagy ne ezzel a lánnyal nősüljön meg, vagy ne ahhoz a férfihoz menjen férjhez. Ennek ugyanis semmi értelme. Amikor nem jövünk ki egy másik emberrel, akkor a legegyszerűbb őt leválasztani, de azokat a feszültségeket, azokat a problémákat, amelyeket nem oldottunk meg, azokat továbbra is ott tartjuk talonban és a következő választásunknál ismét ugyanolyan embert fogunk kiválasztani, akivel előbb-utóbb ugyanazok a gondok fognak jelentkezni, és kísértetiesen hasonló cipőben érezzük magunkat. Kicsit magasztosabban fogalmazva őseink régi beidegzését, elrontott kapcsolati viszonyait ismételjük újból és újból, hiszen zsigerileg ott vannak bennünk és majdhogynem azt mondhatjuk: „nekünk kellene megváltani az egész rokonságot, nekünk kellene bölccsé válni, hogy mintegy úrrá legyünk évszázados családi beidegződéseken, problémákon”. Egy korrekt asztrológus az egyénben rejlő gondok, ellentmondások gyökerét látja és erre hívja fel a figyelmet. A társkapcsolat ugyanis nem süllyeszthető le a fogyasztói társadalom szintjére: „nem tetszik már Kati vagy Gyuri, nem úgy viselkedik ahogy szeretném, lecserélem, mint ahogy az elromlott porszívómat is lecseréltem a múlt héten”. Még a lecserélt porszívó is rövid időn belül elromlik, ha hadilábon állunk a porszívózással.
Feltételezem, hogy mindenki találkozott már a jin és a jang taoista ábrázolásával. A világban minden jelen van. Semmit nem lehet száműzni, elfojtani, mert minden előtör, minden megjelenik, ismételten a létbe kívánkozik. Ha az agressziót száműzni akarjuk, az agresszió meg fog jelenni a külvilág felől. Ha önmagunkban nem kívánjuk elismerni az agressziót, akkor be fog köszönni az ajtón, szemben fog jönni az utcán, vagy súlyosabb esetben, frontális karambolként az országúton. Ezzel azt akarom mondani, hogy az ilyen típusú békére vágyó ember lesz az első, akibe belekötnek. Aki nem érti, hogy miért kapott tényleges, vagy átvitt értelmű pofont az élettől. Aki súlyos esetben a saját agressziójával nem tud mit kezdeni, számíthat arra, hogy valamilyen elváltozásban, autoimmun betegségben, esetleg rákban élheti meg. Ezekben az esetekben szó szerint önmaga ellen fordul. Ez azért történik, mert amit nem kívánunk megélni, azt a tudattalanunkba hárítjuk és ezért a tudattalan kerülő úton értesít minket arról, hogy mit folytunk el, mivel nem akarunk szembesülni, ill. mit kellene ismét integrálni (beépíteni) magunkba, abból amit száműztünk, amit nem akarunk elfogadni saját tulajdonságunkként. Emögött elsősorban a neveltetésünk áll, szüleink felfogása szerint megtanultuk, hogy a világban mit kell jónak és mit kell rossznak tekintenünk.
Amikor szerelmesek vagyunk, akkor tükör által homályosan látunk. Hogy egész precízen fogalmazzak, csak bizonyos dolgokat akarunk látni, illetve észrevenni és a számunkra kedvezőtlen, nem tetsző viselkedést szó szerint észre sem vesszük. Ebben az időben „erre esik a vakfoltunk”. Nem véletlen az ismert mondás: „A szerelem vak.” Legelőször is szeretnék eloszlatni egy rendkívül súlyos félreértést. A házastársunknak nem az a dolga, hogy minket boldoggá tegyen. A boldogság egy belső élmény, átélésen alapul, s ezáltal mélységesen intim. Ebből következik, hogy senki sem tud minket boldoggá tenni, csak mi, saját magunkat. Az, hogy valaki számunkra kedvezően viselkedik, örömet okoz, „hasznunkra van”, elég gyakori az életben. Mégsem vagyunk ettől boldogok. Miért is nem? Hiszen lehetnénk! Hiszen ha kinyitjuk a szemünket és reggel csodálatos napsütésre ébredünk, már attól is eltölthetne a boldogság. Ha finom reggelivel ajándékozzuk meg magunkat, vagy ajándékoznak meg mások, attól is eltölthetne a boldogság, vagy ha utazunk egy közlekedési eszközön és valaki ránk mosolyog, viszonyozhatjuk és már ez is boldoggá tehet minket. Ha beleharapunk egy mosolygós almába, vagy körtébe élvezve annak zamatát ez is boldoggá tehet minket. Csak rajtunk múlik, hogy mitől, és mire leszünk boldogok. Folytatás következik

Ha kedveled a munkásságomat, kérlek támogass a Patreon weboldalon!
Become a patron at Patreon!

8 thoughts on “A társkapcsolatok lélektana 1. rész

  1. Ehhez hozzateszem, hogy a boldogsag egy fogalom es azt csakis tarskapcsolatban lehet megelni akivel egy szinten vagyunk. Attol senki sem boldog ha reggel napsuteses madarcsicsergesre ebred. Az sokkal inkabb az elegedetseg es az orom erzese. Nagyon nagy a kulonbseg a boldogsag, az orom es az elegedetseg kozott!

      1. Más és más árnyalatai erősségei vannak a boldogságnak. De a madárcsicsergéstől max örömöt érzek, nem leszek boldog. Nálam például ha minden jó irányba halad, és természetesen a kapcsolatom is rendben, akkor érzem a boldogságot, de ezek pillanatok.

    1. Osztom a véleményed. Én tavaly május elsején szembesültem azzal, hogy a férjem a barátnőmbe szerelmes, és el fog hagyni minket a három gyerekkel…. no, akkor ehettem volna akármilyen szépséges mosolygós almát, akkor sem lettem volna boldog.
      Felfedeztem akkortájt, hogy amikor kinézek a szeretett kertembe a hálószoba ablakból, nem látok semmit. Nem látom a szép zöd füvet, nem látom az orrom előtt nyíló rózsát, a virágokat, nem hallom a madarak csicsergését, nem érzem a földem illatát… mert hiányzik Ő, a másik felem…. Pihenőt fújtak az érzékszerveim, nem ettem, fogytam, meghaltam egy kicsit. Csak az tartotta bennem a lelket, hogy élni akarok, túlélni, a gyerekeim és magam miatt…. de tényleg nem volt elég a piros alma, a jó reggeli, de még az üzleti sikerek sem a boldogsághoz, mert elveszítettem Őt, 23 év után…. mélypontok nélküli boldog házasságomat… Két hete váltunk. Mára már van napsütés, meg illatok, meg remény, de csak olyankor , ha épp van, aki szeret, aki megölel, akihez tartozom egy kicsit, a másik felem. Jó, hogy vannak gyerekeim, de a boldogsághoz az nem teljesen elég. Kell a másik felnőtt, ölelős felem is.. attól vagyok igazán teljes. Most épp nem, de igyekszem találni, csak igen nehéz három gyerekkel.
      Napsugaras, boldog napot Mindenkinek!

  2. fojt (ige)

    Természetes áramlást gátol egy behatás.

    A kazán mellett a nagy gőz fojtja az ott dolgozó munkásokat. A félelem a gyerekbe fojtja a szót. A hideg levegő köhögést okozva fojt.

    Eredet [fojt < ómagyar: fojt < fúl + -ít (igeképző)]

  3. Érdekes. Én úgy élek együtt a férjemmel, hogy nyincsennek iránta érzelmeim, legalábbis olyan nincs amilyennek lenni kéne egy párkapcsolatban. Ő mindig azt mondja az van amit akarsz csak azt nen tudom hogyan akarjam akarni (jelen esetben őt). Mindettől függetlenül megélek boldog pillanatokat akár napsütéstől, madárcsicsergéstől vagy virágzó fák látványától. Természetesen ez nincs mindig így néha könnyebnek érezzük az önsajnálatba merülést. De minden esetben nekünk kell akarni a vàltozást.

Vélemény, hozzászólás?