A társkapcsolat lélektana 4. rész

Johfra-Bosschart-Aquarius3x4.1Vizsgáljuk meg más szempontok szerint. Egy kapcsolaton belül vagy kívül, a benne, mármint a kapcsolatban résztvevő vagy venni akaró emberek elképzelései szerit. Az emberek bizonyos szempontok, fontossági sorrendek alapján szelektálnak. Nézzünk meg egy pár ilyen szempontot közelebbről.
Elvárásaink. At életbe leszületésünk óta vannak természetes elvárásaink pl., hogy élhessünk, hogy kielégíthessük természetes vágyainkat, hogy a világban fontosnak és szerethetőnek tartsanak minket stb. Ezen vágyaink közül, a személyes fejlődésünkkel összhangban számtalant magunk elégítünk ki. Gyermekként még megitatnak, megetetnek, aztán ebben önállóak, majd önellátóak leszünk. Kezdetben ajándékozás formájában kapunk meg dolgokat, később felnőttként megvesszük vagy elkészítjük magunknak azt amit szeretnénk. Társkapcsolatainkban az elvárásaink egyik része a gyermeki igények alapján jön létre: pl. a gondoskodás, babusgatás, gondoljon rám és vegyen nekem valamit vagy ma már küldjön sms-t jelezve, hogy fontos vagyok, kapjak valami meglepetést stb. A másik része az elvárásoknak gyakran a gyerek és a felnőtt mintákból adódik tegye meg ezt vagy azt, vagy szigorúan, számonkérően – Miért nem csináltad meg? -elvárom Tőled, hogy ezt vagy azt elvégezd, meg tedd stb. Ilyenkor akaratlanul is játszma helyzetek be megyünk. Vagy a gyermek szerepe szerint vagy a felelősségre vonó szülő viselkedési mintája alapján. Mondanom se kell, hogy egy kapcsolat rövidesen meg fog mérgeződni,ha ezek szerint az elvárások szerint fog működni.
Ha egy kapcsolatban, hol gyermekként, hol szülőkként reagálunk a másikra az két dolgot jelent. Személyiségünk fejlődésében nem értük el a felnőtt szintet, valamint képtelenek vagyunk az esetleges szülői mintáinktól elrugaszkodni. Ezek lesznek alapjai az emberi játszmáinknak, az intimitás elkerülésének, a valódi szeretet helyettesítésének.Játszmáink dinamikája mögött érdemes megemlíteni a négy elem: a tűz, a föld, a levegő és a víz elem dinamikáját. Erre már James Redfield is utal a Mennyei Prófécia c. könyvében.
Nézzük most a hagyományos asztrológiai megközelítésben.
Mindannyian a négy elemből jövünk létre, viselkedésünket áthatja a bennünk lévő arányoknak megfelelően. Vegyük sorra a főbb tendenciákat:
A tűz: ősminősége szerint meleg és száraz. A meleg az élet alapja, a száraz a feszültségé. A tűz kiáradó, feszültséget teremt, és egyben feszültségből jön létre. /Gondoljunk a villámra!/ A tűz jelképezi bennünk a vitalitást, vagy életenergiát, az aktivitást, a központba kerülni akarást és a férfiasságot. Akinek a tűz elem hangsúlyozott a horoszkópjában /Kos, Oroszlán, Nyilas jelek/, arra jellemző az önbizalom, a lelkesedés, az élni akarás, a felfokozott indulatosság, a türelmetlenség. A tűz semmitől sem riad vissza, s az esetleges durvasága, vagy faragatlansága meggondolatlanságából ered. Gyakran belegázol mások érzelmeibe, nagy energiákkal rendelkezik és ezért általában nem fázékony.
Akiből hiányzik a tűz, illetve gyengén van jelen a horoszkópjában, arra jellemző a kevés életenergia, a csökkent optimizmus, olykor a kezdeményező képesség hiánya, hajlamos az elbizonytalanodásra, a megfutamodásra.
Akiben a tűz túlhangsúlyozott, hajlamos két végéről égetni a gyertyát, azaz túlhajszolt, türelmetlen, nyughatatlan, képtelen a lazításra és a pihenésre, mások fölött mindig uralkodni akar, míg magának feltétlen szabadságot követel. Igazságtalanságra hajlamos. Általában narcisztikus.
A víz: a tűz ellentéte, ősminősége a hideg és a nedves. A víz befogadó, és ezáltal leginkább a nőiség elvével azonos. Jelei termékeny jelek, /Rák, Skorpió, Halak/ a fantáziát és az érzelmeket szimbolizálják. Viselkedésükre jellemző az álmodozás, a határozatlanság, a lelki affinitás, az empátia. Együttérző képességüknél fogva nyitottak az emberek problémáira, lelki zavaraira. Hajlamosak a „szétfolyásra”, a mazochizmusra. Áldozatvállalásuk, szolgálatkészségük arra predesztinálja őket, hogy másokról gondoskodjanak, másokat ápoljanak, az elesetteket felemeljék.
Akiből hiányzik a víz, abban csökken az empátiás készség, vagy akár teljesen hiányzik. Nem meri megélni érzelmeit, túlságosan zárkózott és visszavonult, ő az élet nagy szenvedője és magányosa, akit nem lehet megközelíteni. Még ha lenne is intuíciója, nem engedi meg magának, hogy hallgasson a belső hangra, hiányzik belőle a rugalmasság.
Akiben túlteng a vízelem, arra jellemző lehet a restség, a túlzott „szétfolyás”, a túlérzékenység, sértődékenység, mártíromság. Érzelmei állandóan elragadják, kis túlzással fogalmazva, realitásérzéke egyenlő a nullával.
A levegő: ősminősége a meleg és a nedves. Ebből következik, hogy az élet másik fontos alapja a levegő, amely elsősorban a mozgást szimbolizálja. A levegő jelképezi az életenergia áramlását. Jelei az Ikrek, a Mérleg és a Vízöntő, azokat az embereket képviselik, akiknél a gondolkodás a legfontosabb megnyilvánulás, akik az intellektusra, a kapcsolatteremtésre és a beszédre helyezik a hangsúlyt, akik közvetítik az információt az emberek között, és elvont filozófiai fogalmakban próbálják modellezni az élet lényegét. Jellemző rájuk az élénk szellemiség, olykor a túlhajszoltság, a kíváncsiság, s az, hogy sok mindent elkezdenek, de gyakran félbe is hagyják.
Akikből hiányzik a levegő, nehezen kötnek másokkal ismeretséget, mozgásuk gyakran darabos, visszafogott és kevésbé nyitottak az új dolgokra. Gyakran bizalmatlanok és maradiak.
Akikben túlteng a levegő, hajlamosak a stresszre, a túlzott idegeskedésre, gyakran nehezen találnak olyan alapot az életben, ahol megtapadhatnának, szinte mindig és mindenütt „átutazóban” vannak.
A föld: ősminősége a hideg és a száraz. A föld szimbolizálja bennünk mindazt, ami szilárd és ami létünk alapja. A stabilitás jelei a Bika, a Szűz és a Bak. Ezek az emberek szeretik a biztonságot, a kiszámíthatóságot, mindent, ami reális és gyakorlatias. Életükben nagy hangsúlyt helyeznek az anyagiakra, a mindennapi megélhetésre, az egzisztenciára. Nehezen engedik el mindazt, amit megszoktak, nem szeretik a változásokat és a kiszámíthatatlanságot. Amit elkezdenek, azt befejezik, általában becsületesek, de gyakran zárkózottak, melankólikusak.
Akikből hiányzik a föld, azokra jellemző a labilitás, továbbá a racionalitás hiánya. Nehezen boldogulnak a matériával, az élet gyakorlati kérdéseivel, gyakran problémájuk van a pénzzel, a gazdálkodással, és nehezen értik meg azokat az embereket, akik túl nagy hangsúlyt helyeznek az anyagiakra. Sokszor hadilábon állnak a felelősség kérdésével, és túl későn, vagy talán sosem nőnek fel.
Akikben túlteng a föld, hajlamosak a szűklátókörűségre, nehezen engedik el mindazt, amit megszoktak és így ez már nem biztonságot, hanem korlátot jelent számukra, hajlamosak a „munka-alkoholizmusra”, figyelmük csak a megélhetésre összpontosul, olykor kényszeresek és képtelenek lazítani.
Ha párban gondolkodunk:
A tűz és a levegő együtt felfokozza az energiát, fokozott mozgáskészséget, kapcsolatteremtő, de kevésbé megtartó magatartást eredményez. Gondoljunk arra, hogy a tűz azáltal, hogy melegíti a levegőt, mozgásba hozza azt, a levegő pedig oxigénnel táplálja a tüzet. Kapcsolatuk az élet nagy kalandját teszi lehetővé.

A föld és a víz harmonizálnak, hiszen a föld formát ad a víznek, míg a víz termékennyé teszi a száraz földet. Együttműködésük tehát elősegíti, hogy megfelelő keretek között tartalmas lelki és testi együttlétben élvezhessék a földi életet.

A tűz kiégeti a földet, s ezt a föld úgy éli meg, hogy túlhajszolja az életét, a föld viszont eloltja a tüzet, tehát fékezi a kezdeményező készségét, s a tűz a föld mellett nem érzi szabadnak magát.

A tűz és a víz ellentéte túlzásokban, egymás kioltásában nyilvánul meg, míg megfelelő egyensúlyban gőzt termelnek, s ezáltal gépeket hajtanak.

A föld és a levegő nem tudnak sokáig együtt lenni a föld túlsúlyossága és a levegő könnyedsége miatt.

A víz csak kevés oldott oxigént tud tárolni, míg a levegőnek, ha túl nagy a páratartalma, az eső formájában lecsapódik.

Ezek az összefüggések arra is érvényesek, hogy egy társkapcsolatban a két fő elem hogyan boldogul egymással. Az eddigiekből következik, hogy a tűz energiarabló stratégiája a megfélemlítés, mert ő akar vezetni, uralkodni és központban lenni, a víz stratégiája a mártír, a szegény én eljátszása, mert másoktól részvétet, megértést szeretne kapni és ő így tud eljutni a szeretethez és a figyelemhez. A levegő az ismeretségre helyezi a hangsúlyt, ezért ő lesz a „vallató”, aki mindenkitől megakarja tudni az információt, hiszen ezáltal kiszámíthatóbb az élet és biztonságosabb és felnézhet arra, aki tanítja és megélheti, hogy fontos, mert figyelnek rá és megosztják az emberek vele a gondolataikat. A föld a biztonságot, a kiszámíthatóságot helyezi előtérbe, s ezért ő a zárkózottságra voksol. Így magában tarthat minden fontos információt, s így mások kevésbé tudnak beleszólni az életébe, ő így teremt magának biztonságot.
Folytatása következik

A társkapcsolatok lélektana 3.rész

God Az általános megközelítések után nézzük egy kicsit részletesebben. Nagyon sok kapcsolat azért jön létre, mert a fiatal, vagy középkorú ember menekül. Hogy honnan? Hát a szeretetlenség légköréből egy friss intimitás meghittségébe. Ezzel magában nem lenne baj, de eddigi tapasztalataim alapján az „Élet, ezt nem nézi jó szemmel”. Az a gond, hogy a menekülés egy adott kihívásra nem felnőtt válasz. Nem egy érett döntés, hanem kapaszkodás egy másik szeretetbe és úgy tűnik nem teljesül az az elv, amiről Jézus így beszél:” Szeresd felebarátodat, mint Tenmagadat. Tehát továbbra is mástól várjuk az elfogadást, a pozitív megerősítést, a szeretetet és ezzel elkerüljük, hogy magunkkal is kezdjünk valamit. Ebből adódnak a függőségek is.
Ezzel eljutottunk két nagyon fontos problémához, ami egy párkapcsolatot ill. házasságot keményen megvezet ill. meghatároz. Az egyiket úgy hívjuk függőség, vagy szakmai elnevezéssel dependencia, a másikat játszmának nevezzük Életünket mindkettő befolyásolhatja ill. meghatározhatja. A függőségekről egyre több szakkönyv lát napvilágot. Amerikai felmérések szerint az amerikai állampolgárok 85%-a dependens kapcsolatban él. Ha függőségekről beszélünk, párkapcsolati értelemben annak három típusát különítjük el egymástól: szexuális függőséget, romantika függőséget és kapcsolati függőséget.
Természetesen más függőségek is léteznek gondoljunk csak a kábítószer, munka, siker függőségekre, de ezek inkább tovább terhelik a kapcsolat pozitív irányultságát és egyben menekülési utak a kapcsolat kudarcai elől. Kevesen gondolják, hogy maga a kapcsolat is lehet függőség. A romantikus függőség úgy jön létre, hogy illúziókba ringatjuk magunkat a tökéletes párkapcsolatot illetően. Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, nem csak az otthoni kudarcaink – szülők, nagyszülők viszonya – hanem a média, filmek, könyvek szerepe is óriási. A szerelmes regények, romantikus filmek legkevésbé beszélnek arról, hogy mekkora felelősség van jelen két ember szeretetteljes viszonyában, hogy milyen újabb felelősségteljes terhet jelenthet egy gyermek vállalása és a hétköznapi élet olykor szürke, rutinszerű megélése. A romantikus filmek általában ott érnek véget, mikor a szerelmesek egymásra találnak. Mondhatjuk, hogy az emberek ezért ülnek be a moziba. A nagy médiaguruk úgy tartják, hogy a nézőket nem érdekli, hogy görnyed a kakis pelenkákkal az asszony, vagy túlórázik a férj, ha éhesen hazamegy, a fáradt nő hogyan fogadja. Ilyen lenne egy neorealista film, de csak a „vájt fülűeket” érdekelné. A romantika függőség oda vezet, hogy az emberek csak addig akarnak egy kapcsolatban benne lenni, amíg megélik a romantikát, aztán leváltják a társukat és rohannak egy újabb romantikus kaland után. A téma olyan szerteágazó, hogy külön könyvet lehetne róla írni.
Hasonló a helyzet a szexuális függőséggel. A szexuális függőségbe elsősorban azok az emberek kerülnek, akik saját magukat nem tudják elfogadni, ezért a másik által érzik visszaigazolva a saját fontosságukat. Hiszen a szexben épp az elfogadást lehet leginkább megtapasztalni a másik fél részéről. Ezt a kérdést tovább bonyolítja, hogy a szeretőről is manapság jó pár embernek illuzórikus elképzelései vannak. Az ún. szuperszeretőre gondolok itt, melyet az utóbbi években slágerekben is megénekeltek. Ez kifejezetten a férfiakat frusztrálja, hiszen a lepedő ördöge, a numera bajnok éppen arra mutatnak, hogy most már nem csak Amerikában, hanem Európában is kezd elterjedni az a vélekedés, hogy az igazi férfi kimeríthetetlen, egész éjszaka teljesítőképes, napközben sikeres és „macho”. Ezek a túlzások, a realitást teljes mértékben mellőző elképzelések oda vezethetnek, ahogy már említettem: Amerikában a férfiak 40%-a impotens.
A harmadik függőségi helyzet a kapcsolat függőség, amelynek a hátterében elsősorban a saját önbizalomhiányunk és az élettől való félelmünk a meghatározó tényező. A kapcsolatfüggőség egyik alapvető eleme a birtoklás és a biztonság igény. (Ha nincs velem, nem tudok mit kezdeni magammal.) Legfőbb manipulatív elemei a félelem, a féltékenység, az örökös együttlét kényszere, gyakori krízishelyzet, amelyet azért produkálunk, hogy a másik bizonygassa, hogy mi vagyunk a legfontosabbak. Azt szeretnénk, hogy pótolhatatlannak érezhessük magunkat a kapcsolatban. Az ilyenfajta felkiáltások, hogy „nem tudok nélküled élni”, „te vagy a legfontosabb a világon”, „azt ígérted, hogy mindig mellettem maradsz”, rámutatnak arra, hogy a realitáshoz fűződő viszonyunk, az önbecsülésünk, felelősségtudatunk, döntésképességünk teljes aláásásához vezetnek. Feltehetjük joggal a kérdést: „Miért jó ez nekünk?” Azt gondolom, hogy különösen azért, mert egy esetleges erős ember mellett továbbra is gyerekek maradhatunk. A kapcsolatfüggőség a legrejtettebb függőség, sokszor egybeolvad a romantika vagy szexfüggőséggel.
Ezen függőségek legnagyobb problémája az, hogy az embereknél ritkán tudatosul. Ha képesek is szembenézni saját függőségeikkel, nincs elég erejük ahhoz, hogy kijöjjenek belőle. Ezért a tapasztalatom alapján azt állítom, hogy elsősorban pszichoterápiás segítségre van szüksége ezeknek a párkapcsolatoknak. Sajnos a társadalmi minták tovább erősítik ezeket a függőségeket. Pl.: a katolikus egyház évezredeken keresztül a szexualitásról és a házasságról alkotott nézeteivel meghatározó szerepet játszott a kapcsolatfüggőség kialakulásában. (Gondolok itt arra, hogy mindenáron bennmaradni a házasságban, „járt utat járatlanért, el ne hagyj” ill. holtomiglan, holtodiglan fogadalom függetlenül attól, hogy később hogyan működik majd a kapcsolat.) A nyugati társadalom beállítódása is arra tanít, hogy sajátítsunk ki embereket, ne engedjük el, amit megszereztünk, azt a hiedelmet építi belénk, hogy a partnereknek mindig együtt kell lenniük. Ugyanakkor a hétköznapi gyakorlat az, hogy rengeteg házasság megromlik és felbomlik és az ezekből kikerülő gyerekek egyrészt ismétlik a szüleik mintáit, másrészt kompenzálnak és beakarják bizonyítani, hogy majd nekik másképp sikerül. A függőségek áthatják a társadalmunkat, kultúránkat. Az érzelmi traumák roncsolják a mindennapi élet gyakorlatát és lehetetlenné teszik az egyik legfontosabb élmény megélését, a meghittséget. Folytatása következik.

A társkapcsolatok lélektana 2. rész

lovevsneedA legfrissebb statisztika szerint Magyarországon minden második házasság válással végződik. Mi lehet ennek a hátterében? Mi történhetett az utóbbi évtizedekben, hogy idáig jutottunk? Hiszen még a XX. század elején sem volt divat a válás. Azt nem állítom, hogy minden házasság boldog volt, sőt azt is tudom, hogy gyakran anyagi szempontok határoztak meg házasságkötéseket, különösen vidéken. („Pénz a földdel házasodott.”) Ennek ellenére az emberek le tudtak élni egy életet egymással. Nyilván sok házasság nem sikerült, de nem hiszem, hogy minden második házasságra el lehetett volna mondani, hogy nem működik. A legnagyobb probléma úgy érzem az, hogy az emberek manapság a romantikus szerelem álomképével élik az életüket és ha a szerelem elmúlik, a „rideg valóság” már nem fogadható el számukra. Annak idején, ha egy lány azt mondta az édesanyjának, hogy nem szereti a jövendőbelijét, a mama azt válaszolta: „Nem baj édes lányom, majd megszeretitek egymást”. „Majd egymáshoz szelídültök.” Különösen a nőknek tanították azt az anyjuk, hogy legyenek bölcsek, toleránsak, és akkor a házasság működni fog. Biztos mindannyiunknak van olyan emlékképe a rokoni körből, vagy egy régi családi történetből, ahonnan ismerősnek tűnnek ezek a mondatok.
A II. Világháború után egyre erőteljesebbé vált az a törekvés – néhol a fejlettebb országokban már a háború előtt és alatt is – hogy a nők menjenek el dolgozni. Ez által a nők sokkal öntudatosabbak lettek, sokkal bátrabban mertek dönteni, hiszen egy jó fizetéssel anyagilag függetlenné váltak, s ezáltal kevésbé kellett alkalmazkodniuk. Ugyanezt el lehet mondani a férfiak szempontjából is, akik számára teljesen új szerep nyilatkozott meg, a nők viselkedésében akik sokkal talpraesettebben érvényesítették az akaratukat. Ennek következtében bizonyos férfiak bizonytalanabbá váltak, és kezdtek eltolódni a társadalmi szerepek. Joggal mondhatjuk, hol van az megírva, hogy csak egy anya lehet otthon a gyerekkel? Miért ne vigyázhatna egy férj is? Manapság ez egyre természetesebbé válik. A rosszul értelmezett szabadság, a felelősség elkerülése, egyre inkább a felületes, kevésbé elmélyült viszonyoknak kedvezett és ezt a helyzetet tovább rontotta az antibébi tabletták megjelenése, hiszen innentől egy nő is szabadabban, sokszor felelőtlenül és meggondolatlanul létesített szexuális kapcsolatot. Lehet gondolni rólam:- na megint egy „konzervatív barom” aki azt hiszi tudja a tutit. Nem tartom magam konzervatívnak, viszont 45 éve foglalkozom emberekkel, sorsokkal és amiket eddig leírtam az kőkemény megtapasztalás, illetve annak a sűrítménye.
Tovább rontott a helyzeten, hogy a szülőknek kevés idejük maradt a gyerekekre, kevés őszinte beszélgetésben osztották meg a tapasztalataikat, sőt a gyerekek gyakran egyre rosszabb mintákat láttak, tapasztaltak. A minták, a példamutatás nagyon fontos, a legerősebb tanulási effektus. A munka, a pénz utáni hajsza nem tette lehetővé, hogy a családi intimitásnak is meglegyen a módja, az ideje. A sokszor rideg szeretetlen légkör, a családi magány nem jó példák a felnövekvő fiatal nemzedék számára. A tolerancia tanulható. Ha egy gyerek ezt a példát látja, később a saját életében ő is igyekszik majd a tapasztalásait beépíteni az életébe. Ha a rossz kép,negatív tapasztalások fixálódnak az a jövőnket, gyermekeink, unokáink jövőjét ássa alá és nem csak társkapcsolati értelemben. A magány, a boldogtalanság, a kilátástalanság, reményvesztettség kihat az egészségre, munkára és összességében az egész társadalomra. A negatív demográfiai trendről nem is beszélve.
Évezredeken keresztül egy nőnek az volt a természetes, hogy amikor eljutott abba a korba, hogy meghódítson egy férfit, ezen nem gondolkozott, nem elemezte a helyzetet, nem vizsgálta meg, hogy neki mi a jó, megélte a természetes ösztöneit, ha tehette. (Ez a köznép körében sokkal könnyebben ment, egy úri osztályhoz tartozó leánynak kevésbé.) Ismerjük a kifejezést: „a lányok eladó sorba kerülnek”. Ebben az időszakban férfiak jelentek meg a lányos házaknál, leánynézőbe és leánykérőbe mentek, a szülők is ismerték egymást és gyakran a szülők és a hozomány döntötte el, hogy lesz-e kézfogó, a dologból ill. később esküvő. A lányok arra készültek fel, hogy vezetni tudják a háztartást, a ház körüli munkáknak eleget tegyenek, s amikor eljön az ideje (de ezt nem ők döntötték el), akkor megszüljék a gyermekeiket. Ez így ment kisebb-nagyobb eltéréssel évezredeken, évszázadokon keresztül.” Nem kívánom vissza ezt az időt és másra sem szeretném ráerőltetni, de azt könnyen beláthatjuk, hogy ha volt egy bejáratott stratégiánk, egy módszerünk, évszázadokon, évezredeken keresztül az élet vitelére, azzal, hogy ez az egész átrendeződött, keressük az új megoldásokat, és sajnos be kell látnunk, hogy ezeket még nem találtuk meg.
Félreértés ne essék, ha egy házasság kibírhatatlanná válik, abból ki kell lépni, mert felőrli mindenkinek az életét. De mikor válik kibírhatatlanná egy házasság, egy társkapcsolat? Nyilván a résztvevők érzik ezt, ha benne vannak. Sajnos az a tapasztalatom, hogy egyre kisebb az egymás iránti tolerancia, és egyre gyorsabban mondják ki, sajnos gyerekekkel is a házasfelek, hogy elég, váljunk el. Minden ilyen élmény tovább rontja az egyes résztvevők bizalmi állapotát, és egyre nehezebben találnak maguknak új kapcsolatot, új társat. Még lehetne árnyalni a képet, de nem a jelenlegi helyzet tarthatatlanságát, és az elénk tárulkozó jövő súlyosságát szeretném hangsúlyozni, hanem megoldási lehetőségeket szeretnék felvázolni, megosztani. Folytatás következik.

A társkapcsolatok lélektana 1. rész

erotikus_oleles_287199_65134_nNapjaink társkapcsolati válságának egyik legfontosabb oka az u.n. paradigmaváltás. Az emberi fejlődés természetes részét alkotják a válságok. Egyszer fenn, másszor lenn-mondja az ismert mondás. A fejlődés motorja a jobbulás szándéka. Mégis mostanában, mintha elfelejtkeztünk volna róla.
„Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem”-szeretném hangsúlyozni, hogy a társunk lenyomata már régóta bennünk él. Ezért sosem az számít, hogy ki is a másik ember, akibe belehabarodunk, akivel együtt szeretnénk élni az életünket, hanem a bennünk élő kép róla és ebbe a képbe leszünk szerelmesek. A szerelmi csalódás az a pillanat, amikor rádöbbenünk, hogy az általunk kialakított kép és a valóság között óriási az eltérés. Ettől még lehet társkapcsolatban folytatni, de a legfontosabb, hogy tisztában legyünk azzal, hogy minden elvárásunk a bennünk élő társunk felé fogalmazódik meg, és „ezt akarjuk végrehajtatni” azzal az emberrel, aki egyébként egy vadidegen, csak éppen most sikeresen rávetítettük az animánkat, vagy az animusunkat. (Animának nevezi Jung a férfiakban élő női ősképet, animusnak a nőkben élő férfi ősképet.)

Az eddig elmondottakból következik, hogy valójában önmagunkba vagyunk szerelmesek, vagy „önmagunkból” ábrándulunk ki. A párkapcsolati problémák minden esetben az önismeret hiányából adódnak, valamint azoknak a mintáknak az ismétléséből, amelyeket felmenőinktől tanultunk el, és sikeresen ismételjük a rossz beidegzéseket. Ha önmagunkkal képesek vagyunk együttélni elfogadásban, szeretetben, kiegyezésben, akkor egy másik emberrel is. Ezért pl. idétlenség lenne bármilyen asztrológiai tanácsadáson elküldeni a páciensünket azzal a tanáccsal, hogy cserélje le a házastársát, vagy ne ezzel a lánnyal nősüljön meg, vagy ne ahhoz a férfihoz menjen férjhez. Ennek ugyanis semmi értelme. Amikor nem jövünk ki egy másik emberrel, akkor a legegyszerűbb őt leválasztani, de azokat a feszültségeket, azokat a problémákat, amelyeket nem oldottunk meg, azokat továbbra is ott tartjuk talonban és a következő választásunknál ismét ugyanolyan embert fogunk kiválasztani, akivel előbb-utóbb ugyanazok a gondok fognak jelentkezni, és kísértetiesen hasonló cipőben érezzük magunkat. Kicsit magasztosabban fogalmazva őseink régi beidegzését, elrontott kapcsolati viszonyait ismételjük újból és újból, hiszen zsigerileg ott vannak bennünk és majdhogynem azt mondhatjuk: „nekünk kellene megváltani az egész rokonságot, nekünk kellene bölccsé válni, hogy mintegy úrrá legyünk évszázados családi beidegződéseken, problémákon”. Egy korrekt asztrológus az egyénben rejlő gondok, ellentmondások gyökerét látja és erre hívja fel a figyelmet. A társkapcsolat ugyanis nem süllyeszthető le a fogyasztói társadalom szintjére: „nem tetszik már Kati vagy Gyuri, nem úgy viselkedik ahogy szeretném, lecserélem, mint ahogy az elromlott porszívómat is lecseréltem a múlt héten”. Még a lecserélt porszívó is rövid időn belül elromlik, ha hadilábon állunk a porszívózással.
Feltételezem, hogy mindenki találkozott már a jin és a jang taoista ábrázolásával. A világban minden jelen van. Semmit nem lehet száműzni, elfojtani, mert minden előtör, minden megjelenik, ismételten a létbe kívánkozik. Ha az agressziót száműzni akarjuk, az agresszió meg fog jelenni a külvilág felől. Ha önmagunkban nem kívánjuk elismerni az agressziót, akkor be fog köszönni az ajtón, szemben fog jönni az utcán, vagy súlyosabb esetben, frontális karambolként az országúton. Ezzel azt akarom mondani, hogy az ilyen típusú békére vágyó ember lesz az első, akibe belekötnek. Aki nem érti, hogy miért kapott tényleges, vagy átvitt értelmű pofont az élettől. Aki súlyos esetben a saját agressziójával nem tud mit kezdeni, számíthat arra, hogy valamilyen elváltozásban, autoimmun betegségben, esetleg rákban élheti meg. Ezekben az esetekben szó szerint önmaga ellen fordul. Ez azért történik, mert amit nem kívánunk megélni, azt a tudattalanunkba hárítjuk és ezért a tudattalan kerülő úton értesít minket arról, hogy mit folytunk el, mivel nem akarunk szembesülni, ill. mit kellene ismét integrálni (beépíteni) magunkba, abból amit száműztünk, amit nem akarunk elfogadni saját tulajdonságunkként. Emögött elsősorban a neveltetésünk áll, szüleink felfogása szerint megtanultuk, hogy a világban mit kell jónak és mit kell rossznak tekintenünk.
Amikor szerelmesek vagyunk, akkor tükör által homályosan látunk. Hogy egész precízen fogalmazzak, csak bizonyos dolgokat akarunk látni, illetve észrevenni és a számunkra kedvezőtlen, nem tetsző viselkedést szó szerint észre sem vesszük. Ebben az időben „erre esik a vakfoltunk”. Nem véletlen az ismert mondás: „A szerelem vak.” Legelőször is szeretnék eloszlatni egy rendkívül súlyos félreértést. A házastársunknak nem az a dolga, hogy minket boldoggá tegyen. A boldogság egy belső élmény, átélésen alapul, s ezáltal mélységesen intim. Ebből következik, hogy senki sem tud minket boldoggá tenni, csak mi, saját magunkat. Az, hogy valaki számunkra kedvezően viselkedik, örömet okoz, „hasznunkra van”, elég gyakori az életben. Mégsem vagyunk ettől boldogok. Miért is nem? Hiszen lehetnénk! Hiszen ha kinyitjuk a szemünket és reggel csodálatos napsütésre ébredünk, már attól is eltölthetne a boldogság. Ha finom reggelivel ajándékozzuk meg magunkat, vagy ajándékoznak meg mások, attól is eltölthetne a boldogság, vagy ha utazunk egy közlekedési eszközön és valaki ránk mosolyog, viszonyozhatjuk és már ez is boldoggá tehet minket. Ha beleharapunk egy mosolygós almába, vagy körtébe élvezve annak zamatát ez is boldoggá tehet minket. Csak rajtunk múlik, hogy mitől, és mire leszünk boldogok. Folytatás következik