Angelína Jolie kapcsán az emlőrákról

A nőgyógyászati rákok esetében (emlőrák, méhrák, petefészekrák, stb.) asztrológiai hátterében a Vénusz és a Hold bolygó áll. Az emlők esetében külön meglehet említeni, hogy a Hold a jobb, a Vénusz a bal emlő szimbóluma. Mivel az asztrológiában mindkét bolygó az érzelmeket szimbolizálja, így elsősorban a nők egyébként is ismert érzékenységére szeretnék hivatkozni. Nem fogok most kitérni gyermekkori, illetve fiatalkori esetekre, mert ezek az esetek viszonylag ritkák. A nők főként a változó kor környékén kezdenek nagyobb számban megbetegedni, s ez a magas statisztikai adat csak 60-70 éves kor után kezd csökkenő tendenciát mutatni. Európai társadalmainkban a nők szerepe erősen megváltozott az iparosodás óta. Amíg két évszázaddal ezelőtt egy családban az idősödő nőnek is megvolt a fontos szerepe és a családok gyakran együtt éltek, mostanában az elidegenedés a jellemző. Egy 50 év körüli nőre gyakran az a súly nehezedik, hogy úgy érzi se a családjában, se a munkahelyén nincs szükség rá. Ez az érzés sok esetben párosul azzal, hogy belenézve a tükörbe rá kell döbbennie, az öregedés őt sem kerüli el és sem külsejét, sem fizikai erőnlétét nem kerülte el az idő vasfoga. Az utóbbi évtizedekben természetessé vált a válás szokása, s ezért női alanyunk gyakran még a magánnyal is szembe kell, hogy nézzen. Bár emancipáltnak érezheti magát, s talán még szeretője is van, mégsem boldog.
A nők alapvető lelki működésében a Hold és a Vénusz azt jelképezi, hogy szeretnek másról gondoskodni, szeretnek másokat megérinteni, s ha ezt nem élhetik meg nap, mint nap, akkor értelmetlennek tűnhet az életük. Kitalálhatunk mi itt mindenféle értelmes dolgot, amit beajánlhatunk az egyénnek, de ne felejtsük el, hogy mindenkinek más a térképe, mindenkinek más a fontos s mindenki az egyéni hiedelemrendszere alapján dönti el, hogy szükség van-e rá vagy sem. Egy nőnek többek között azzal is szembe kell néznie, hogy elmarad a menstruációja, s bár ezt lehet hogy többször kellemetlennek élte meg, amikor elmarad mégis hiányzik, mert ezzel is saját nőiességét azonosíthatta. Ilyenkor sokat segíthet az, ha valaki megélheti a nagymamaságot, jó kapcsolatban van az unokáival és érezheti azt, hogy szükség van rá. Egy csinos nagymama, ha maradt még benne nyitottság, megélheti az indián-nyár fellobbanó szerelmét, sőt még az sem kizárt, hogy élete hátralevő éveiben, teljes boldogságot él meg az élet által felszolgált, kései szerelemben, szeretetben, s talán egy második vagy harmadik házastársi kapcsolatban, vagy életközösségben. Vajon kedves női olvasóim most hányan gondoljátok azt, hogy ez egy szép utópia, és hányan tudtok tényleg hinni benne?! No itt van a kutya elásva! Tudományosabban fogalmazva: a saját merevségeink, görcsösségeink vezetnek minket az orrunknál fogva.
Ha képesek vagyunk lehetőséget adni az életnek abban, hogy pozitív meglepetéseket tálaljon elénk, és nem ijedünk meg, nem félünk az újtól (Uránusz), akkor nem kell a sejteknek lázadniuk és kifejezniük az elégedetlenségüket a „főnök” felé. Ugyanezen gondolatmenet lehet az alapja a nőgyógyászati rákoknak abban az esetben, ha nő nem szült életében és akár most is társas viszonyban él, de már túl van azon a lehetőségen, hogy anyává váljon. Ebben az esetben nem a tényleges gyermekeit kell elengednie, hanem azt az önértékelési deficitjét, amivel magát megbélyegzi, motiválja ezt akár bűntudat, félelem. A tünet itt is őszintén szembesíti a tulajdonost, „mivel nem vagy elégedett?” „kivel nem vagy elégedett”? Lehet, hogy gyermekkorában azt a hitet oltották az egyénbe, hogy igazán akkor értékes az élete, ha gyermeket szül, így egy méhrák esetében természetes, hogy kiveszik a méhét, hiszen minek a méh egy olyan nőnek, aki nem szül gyermeket. (Ez nem az én kérdésem, hanem az egyénnek az önmagához intézett, sokszor ki nem mondott kérdése.) Előfordulhat olyan eset is, hogy valaki felnevelte a gyerekeit, együtt is van a férjével, s mégis emlőkarcinómája van. Az ilyen esetekben többször tapasztaltam, hogy a nő elégedetlensége hátterében az állt, hogy szeretett volna 40 éves kora körül még egy gyereket, de a férje már nem állt kötélnek. S ő ebbe látszólag belenyugodott, de a tudattalanban ott maradt az a gondolat, hogy az ő élete tovább már így értelmetlen.
A nőgyógyászati rákok esetében ha kikérdezzük a pácienst, mindig fogunk találkozni valamilyen keserűséggel, feldolgozatlan elégedetlenséggel, az élet nehézségeibe belefáradt egykedvűséggel, és gyakran kapcsolati szinten olyan bezárkózással és csalódással, amire ha rákérdezünk, az egyén kilátástalannak és reménytelennek tartja akár a házasságát akár a párkapcsolatát. Külön említést érdemel a fölöslegesség érzése valamint a rákfóbia. Ez utóbbi ami az ismert művésznőt is érinti. Sajnálatos, hogy nem kapott, vagy nem volt elég számára a pszichológiai támogatás. Bárki bármilyen tudományt űz illetve foglalkozik tudományos kérdésekkel, nem tudja megkerülni a hit, vagy meggyőződés témáját. Ma a Tudomány Papjai a saját hitrendszerüket erőltetik rá a pácienseikre és ekkor már nem tudományról, hanem vallásról kell beszélnünk.
Összefoglalva: MINDEN BETEGSÉG ESETÉBEN MEGHÚZÓDNAK EGYÉNI LELKI FAKTOROK ÉS AZZAL KELL A TERAPEUTÁNAK FOGLALKOZNI, HA IGAZÁN SEGÍTENI AKAR

A RÁK MINDENKOR VISSZAVEZETHETŐ LELKI OKOKRA! Az azt követő biológiai elváltozásokat nem vitatom.

Ha kedveled a munkásságomat, kérlek támogass a Patreon weboldalon!
Become a patron at Patreon!

3 thoughts on “Angelína Jolie kapcsán az emlőrákról

  1. Tisztelt Kaló Úr! Köszönöm ezt a cikket. Mikor fogják már fel, hogy minden betegséget mi csinálunk magunknak? Avonék is inkább az egészségért sétálnának. Ami ellen harcolok, azt erősítem. Ezt már Teréz anya is megmondta, amikor háború ellenes tüntetésre hívták, nem ment. Azt mondta, „majd akkor szóljatok, ha a békéért tüntettek!” Vajon melyik gyógyszergyár támogatja ezt a sétát világszerte? Legyen még több beteg, még több gyógyszert lehessen eladni! Ennyi energiát inkább az egészségbe kellene fektetni. Az persze nem olyan jövedelmező. Üdv: Pogány Irén

Vélemény, hozzászólás?