Angelína Jolie kapcsán az emlőrákról

A nőgyógyászati rákok esetében (emlőrák, méhrák, petefészekrák, stb.) asztrológiai hátterében a Vénusz és a Hold bolygó áll. Az emlők esetében külön meglehet említeni, hogy a Hold a jobb, a Vénusz a bal emlő szimbóluma. Mivel az asztrológiában mindkét bolygó az érzelmeket szimbolizálja, így elsősorban a nők egyébként is ismert érzékenységére szeretnék hivatkozni. Nem fogok most kitérni gyermekkori, illetve fiatalkori esetekre, mert ezek az esetek viszonylag ritkák. A nők főként a változó kor környékén kezdenek nagyobb számban megbetegedni, s ez a magas statisztikai adat csak 60-70 éves kor után kezd csökkenő tendenciát mutatni. Európai társadalmainkban a nők szerepe erősen megváltozott az iparosodás óta. Amíg két évszázaddal ezelőtt egy családban az idősödő nőnek is megvolt a fontos szerepe és a családok gyakran együtt éltek, mostanában az elidegenedés a jellemző. Egy 50 év körüli nőre gyakran az a súly nehezedik, hogy úgy érzi se a családjában, se a munkahelyén nincs szükség rá. Ez az érzés sok esetben párosul azzal, hogy belenézve a tükörbe rá kell döbbennie, az öregedés őt sem kerüli el és sem külsejét, sem fizikai erőnlétét nem kerülte el az idő vasfoga. Az utóbbi évtizedekben természetessé vált a válás szokása, s ezért női alanyunk gyakran még a magánnyal is szembe kell, hogy nézzen. Bár emancipáltnak érezheti magát, s talán még szeretője is van, mégsem boldog.
A nők alapvető lelki működésében a Hold és a Vénusz azt jelképezi, hogy szeretnek másról gondoskodni, szeretnek másokat megérinteni, s ha ezt nem élhetik meg nap, mint nap, akkor értelmetlennek tűnhet az életük. Kitalálhatunk mi itt mindenféle értelmes dolgot, amit beajánlhatunk az egyénnek, de ne felejtsük el, hogy mindenkinek más a térképe, mindenkinek más a fontos s mindenki az egyéni hiedelemrendszere alapján dönti el, hogy szükség van-e rá vagy sem. Egy nőnek többek között azzal is szembe kell néznie, hogy elmarad a menstruációja, s bár ezt lehet hogy többször kellemetlennek élte meg, amikor elmarad mégis hiányzik, mert ezzel is saját nőiességét azonosíthatta. Ilyenkor sokat segíthet az, ha valaki megélheti a nagymamaságot, jó kapcsolatban van az unokáival és érezheti azt, hogy szükség van rá. Egy csinos nagymama, ha maradt még benne nyitottság, megélheti az indián-nyár fellobbanó szerelmét, sőt még az sem kizárt, hogy élete hátralevő éveiben, teljes boldogságot él meg az élet által felszolgált, kései szerelemben, szeretetben, s talán egy második vagy harmadik házastársi kapcsolatban, vagy életközösségben. Vajon kedves női olvasóim most hányan gondoljátok azt, hogy ez egy szép utópia, és hányan tudtok tényleg hinni benne?! No itt van a kutya elásva! Tudományosabban fogalmazva: a saját merevségeink, görcsösségeink vezetnek minket az orrunknál fogva.
Ha képesek vagyunk lehetőséget adni az életnek abban, hogy pozitív meglepetéseket tálaljon elénk, és nem ijedünk meg, nem félünk az újtól (Uránusz), akkor nem kell a sejteknek lázadniuk és kifejezniük az elégedetlenségüket a „főnök” felé. Ugyanezen gondolatmenet lehet az alapja a nőgyógyászati rákoknak abban az esetben, ha nő nem szült életében és akár most is társas viszonyban él, de már túl van azon a lehetőségen, hogy anyává váljon. Ebben az esetben nem a tényleges gyermekeit kell elengednie, hanem azt az önértékelési deficitjét, amivel magát megbélyegzi, motiválja ezt akár bűntudat, félelem. A tünet itt is őszintén szembesíti a tulajdonost, „mivel nem vagy elégedett?” „kivel nem vagy elégedett”? Lehet, hogy gyermekkorában azt a hitet oltották az egyénbe, hogy igazán akkor értékes az élete, ha gyermeket szül, így egy méhrák esetében természetes, hogy kiveszik a méhét, hiszen minek a méh egy olyan nőnek, aki nem szül gyermeket. (Ez nem az én kérdésem, hanem az egyénnek az önmagához intézett, sokszor ki nem mondott kérdése.) Előfordulhat olyan eset is, hogy valaki felnevelte a gyerekeit, együtt is van a férjével, s mégis emlőkarcinómája van. Az ilyen esetekben többször tapasztaltam, hogy a nő elégedetlensége hátterében az állt, hogy szeretett volna 40 éves kora körül még egy gyereket, de a férje már nem állt kötélnek. S ő ebbe látszólag belenyugodott, de a tudattalanban ott maradt az a gondolat, hogy az ő élete tovább már így értelmetlen.
A nőgyógyászati rákok esetében ha kikérdezzük a pácienst, mindig fogunk találkozni valamilyen keserűséggel, feldolgozatlan elégedetlenséggel, az élet nehézségeibe belefáradt egykedvűséggel, és gyakran kapcsolati szinten olyan bezárkózással és csalódással, amire ha rákérdezünk, az egyén kilátástalannak és reménytelennek tartja akár a házasságát akár a párkapcsolatát. Külön említést érdemel a fölöslegesség érzése valamint a rákfóbia. Ez utóbbi ami az ismert művésznőt is érinti. Sajnálatos, hogy nem kapott, vagy nem volt elég számára a pszichológiai támogatás. Bárki bármilyen tudományt űz illetve foglalkozik tudományos kérdésekkel, nem tudja megkerülni a hit, vagy meggyőződés témáját. Ma a Tudomány Papjai a saját hitrendszerüket erőltetik rá a pácienseikre és ekkor már nem tudományról, hanem vallásról kell beszélnünk.
Összefoglalva: MINDEN BETEGSÉG ESETÉBEN MEGHÚZÓDNAK EGYÉNI LELKI FAKTOROK ÉS AZZAL KELL A TERAPEUTÁNAK FOGLALKOZNI, HA IGAZÁN SEGÍTENI AKAR

A RÁK MINDENKOR VISSZAVEZETHETŐ LELKI OKOKRA! Az azt követő biológiai elváltozásokat nem vitatom.

Mégegyszer az allergiáról

Elsősorban a virágpor-allergiások vannak többségben így kevésbé ejtettünk szót a további allergiás megbetegedésekről. Mielőtt a részletekbe belemennénk, fontos megjegyeznem, hogy az allergia mint tünet, elfed egy olyan lelki magatartást, amellyel nem kívánunk szembenézni, ill. ezt a magatartást nem kívánjuk felvállalni. Ennek elsősorban az az oka, hogy olyan értékrendre neveltek minket, melybe nem fér bele a viselkedésnek az a formája, amiről az allergia szól. Ismerjük azt a kifejezést, hogy „valakire allergiásak vagyunk”. Mármint a társaságára, a jelenlétére, a megjegyzéseire, megnyilvánulásaira. Ha ezt nem merjük felvállalni, ha nem merjük megmondani, akkor a bennünk lévő agressziót elfojtjuk és ezáltal eltoljuk a lelki magatartást egy olyan szimbolikus irányba, ahol az anyag, melyre allergiásak leszünk kifejezi azt a mögöttes tartalmat, amit nem mertünk felvállalni. Vegyünk egy példát.
Gyakori tünetcsoport a különböző táplálékokra kialakult allergia. Például gyermekkorban a legismertebbek a tojásra, tejre, eperre, lisztre kialakuló allergiás jelenségek, bőrkiütések, stb. Évekkel ezelőtt egy kedves ismerősöm elmesélte, hogy a tojásra allergiás. Egy felnőtt hölgy volt az illető és azt kérdeztem tőle, hogy mikor alakult ki az allergiája. Kiderült, hogy harminc éves koráig soha, semmi gondja nem volt a tojásból készült ételekkel. De egyszercsak jelentkezett a probléma. Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy a tojás, a tyúk petesejtje és szimbolikus értelemben ő valamilyen módon a petesejtre allergiás. Elkezdtünk beszélgetni, megtudtam, hogy van egy gyermeke és a házastársával jól megvannak, hármasban meghitt családot alkotnak. A kérdés ezután csak az, hogy mivel van gondja? A szexualitással? A gyermekvállalással? Megkérdeztem, hogy minden rendben ment-e az első szülésénél. A válaszból kiderült, hogy semmilyen komoly problémája nem volt ezzel a kérdéskörrel. Ahogy körüljártuk ezt a témát, a hölgynél villámcsapásszerű felismerésként beugrott, hogy szeretett volna még egy gyermeket. A férje ettől már mereven elzárkózott és azóta nem bír a tojásra nézni. Miután megbeszéltük, hogy a tojással konkrétan semmi baja nincs, azt kell elfogadnia, hogy egyet tud-e érteni a férjével és továbbra is harmonikus házasságban élnek, vagy a benne lévő gyermek utáni vágy erősebb és ez elég ok arra, hogy szembeszáll és veszélyezteti a házasságát. Pár nap múlva a hölgy felhívott telefonon, meghozta a döntést, megbeszélték a férjével s azóta vidáman eszi a tojást, mintha mi sem történt volna.
A különböző táplálékokra kialakult allergia mindig valamilyen módon kapcsolódik az élethez való viszonyunkkal is. Gondoljunk az étel-élet szavunkra! Ugyanazokból a betűkből áll és még hangtanilag is hasonló a kiejtése. Ráadásul az étel az életbentartásunk alapja. A kérdés, hogy hol, s milyen módon sérül az élethez való viszonyunk. Kisgyermekkorban, nagyjából hét éves korig a gyermek egyfajta lelki köldökzsinóron él az édesanyjával. Ezért a gyermekkorban jelentkező allergiás tünetek, mindig összefüggnek a gyermek és az anya, valamint az anya és a család viszonyával. Könnyen lehet a háttérben beilleszkedési, vagy elfogadási zavar. Esetleg az édesanya anyai szerepvállalásában vannak gondok. Ha elkezdjük kutatni a legbiztosabb, hogy jó irányba haladunk ha komoly ellenállásba ütközünk. Az ellenállás épp azért keletkezik, hogy az illetőnek ne kelljen szembenéznie a valósággal.
A másik izgalmas allergiás csoport a gyógyszerallergia. Rögtön felmerülhet bennünk a kérdés, miért lesz valaki egy gyógyszerre allergiás. Hiszen a nevében is benne van, hogy gyógyító szerről van szó. Itt van például a penicillin. Sok embernek van penicillin allergiája. Bár a penicillin az antibiotikumok alapanyaga, eredetileg penészből készül. Nehéz elhinni, hogy valaki a penészre ránéz és azt gyógyszerként kezeli. A penész sokkal inkább a bomlás, az elhanyagoltság és a halál szimbóluma. Sokkal inkább undort vált ki, mint jóérzést. Ebből a szempontból a penicillin szimbolikusan a halált, az elmúlást jelöli. Nem csodálkoznék azon, ha egy gyermek átéli közeli hozzátartozója halálát és utána egy esetleges torokgyulladásnál bevett penicillin tartalmú gyógyszerre kiváltódik nála az allergia. Ha megvizsgáljuk egyéb gyógyszereinket és elolvassuk a melléjük adott tájékoztatókat, némelyiknél hosszú felsorolás írja le, hogy milyen mellékhatásokkal járhat a szedése. Egy kicsit is hipochonder ember, ha ezeket a tájékoztatókat elolvassa, pillanatok alatt képes a tüneteket előhozni a tudattalan félelme által.
Egy másik csoport az állatokra, ill. állati eredetű tárgyakra kialakult allergia. Ilyen például a macskaszőr allergia, ami szintén igen gyakori. Az állatokat tulajdonságokkal ruházzuk fel. Már gyermekkorunkban a mesékben sunyi rókáról, álnok kígyóról, alamuszi macskáról, bátor kutyáról vagy éppen bátor kiskakasról hallunk. A macska természetét úgy gondolom mindenki ismeri. Elég önálló állat, s ha van kedve barátkozni, akkor odasimul, hízeleg, dorombol. Azt gondolom, hogy az ilyen jellegű allergiánál valójában egy nekünk fontos, vagy hozzánk közel álló személy viselkedésével kapcsolatban alakulnak ki a tünetek. Talán nehezen toleráljuk az őszintétlenségét, vagy az érdekszerű magatartását, esetleg meghallottuk, hogy a hátunk mögött rólunk pletykál, felénk azonban barátságosan közeledik. Előfordulhat az is, hogy kiskorunkban volt egy kismacskánk, akit nagyon szerettünk. Aztán később meghalt s azóta macskaszőr allergiánk van.
Vannak, akik a napra allergiásak. A Nap szimbolikusan a férfi energia és az apa szimbóluma. Tágabb értelemben az Isten, az élet és az arany jelölője. Az asztrológia a szívet, mint testrészt azonosítja vele. A szív a szeretet központja. Ugyanakkor a Nap a horoszkópban önmagunkat is jelöli. Ezek után magától értetődik a kérdés, hogy állunk a szeretettel, az édesapánkkal, és önmagunkkal? Lehet, hogy magunkra vagyunk allergiásak?
Fémekre is kialakulhatnak allergiák, pl.: nyakláncra, fülbevalóra, karkötőre. Ezeket kaphattuk ajándékba és esetleg később azzal az emberrel a viszonyunk megromlott. Könnyen lehet, hogy ezután az ajándékára leszünk allergiásak. A fémek asztrológiailag különböző bolygók alá tartoznak. A Hold az ezüst, és az anya szimbóluma, a Nap az arany és az apa szimbóluma. A Vénusz a rezet, és egy női rokont jelölhet, de kapcsolódik a női, tehát befogadó szexualitáshoz is. Tágabb értelemben a szépséget reprezentálja. Egy kérdés a sok közül: Mennyire tartjuk szépnek saját magunkat, vagy éppen mennyire nem? A Mars a vas, a férfi szexuális energiák szimbóluma, a vágyak és az akart jelölője. Képesek vagyunk-e harcolni magunkért, képesek vagyunk-e képviselni vágyainkat, vagy az agresszióinkat önmagunk ellen fordítjuk? Remélem sikerült egy pár összefüggést megvilágítanom.

Az élethez bátorság kell

A mindennapi életben gyakran használjuk a bátorság és a vele kapcsolatos rokon értelmű szavakat. A vakmerőség az már több mint a bátorság, arra utal, hogy valaki nem méri fel a képességeit és többet enged meg magának, mint amennyit az úgynevezett épeszű ember szerint lehetséges. „Aki mer, az nyer” alapon a vakmerő is lehet szerencsés, de túl nagy a rizikófaktor. A merész mer vállalkozni, mer kezdeményezni, mindenesetre sokak számára még ez is túl nagy „merészségnek” tűnhet. Talán kicsit enyhébb kifejezés a kezdeményezőkészség, mégis az egyén elég bátor ahhoz, hogy elinduljon és belekezdjen valamibe. Az indulat szavunk szótöve az indul. Elindulni valami felé azt jelenti, hogy érdekel minket az az irány, vagy abban az irányban valami, amitől várunk egy élményt, egy tapasztalatot, egy tanítást. Az elindulást a vágy, a kíváncsiság serkenti. A magyarban a kíváncsiság mögött a kíván szót találjuk és ismét a vágy fogalmához jutunk el.
Mindazt, amit eddig leírtam az Asztrológia fogalomrendszerében a Mars bolygó szimbolizálja. Árész – Mars, Zeusz és Héra fia volt, a vad ösztönöket képviseli. Forró és heves vérmérséklete egyszerre megnyilatkozik a nemek kapcsolatában ugyanúgy, mint a harctéren. Mindig nyílegyenes úton jár, a kitűzött célt nem téveszti, a módszere a gyors lerohanás. Árész – Mars, az akaratot szimbolizálja, valamint az önérdeket, önmagam kinyilvánítására való törekvést, harcot azért, hogy elismertessem önmagamat. Harcot a vágyaim beteljesítéséért, harcot esetleg mások leigázására, hogy az „én” nagyobbnak látszódjon. A Mars az akaraton kívül a konokságot is szimbolizálja. Akinél jól áll a Mars, az határozott, merész, indulatos, célratörő és bátor a vakmerőségig, nagylelkű, becsületes és nyílt, harcol mások érdekeiért, lovagias és gáláns, szereti a veszélyes sportokat. Szellemi síkon a Mars azt az ember mutatja, aki leküzdi ösztöneit, vágyait, és végül úrrá lesz önmagán. Ezt az utóbbit találjuk meg a keleti harcművészetek céltudatos mesterinél és tanítványaiknál.
A mindennapi életben kevésbé találunk ilyen öntudatos embereket, viszont az életünk magával az életvággyal kezdődik és nagyjából addig tart, míg valami érdekel minket, míg nyitottak vagyunk a világra, míg vágyunk valamire. Bátornak lenni sokkal könnyebb, ha rendelkezünk önbizalommal, ha hiszünk önmagunkban és bizalommal fordulunk a világ felé. A bátorság eredménye az a siker, amivel úrrá lettünk az élet nehézségein, de legfőképpen a saját félelmeinken. Gondoljunk csak arra, mikor egy kisbaba eljut odáig, hogy belekapaszkodjon a kiságya rácsaiba és felálljon, vagy később, amikor már tud állni, ahhoz is bátorság kell és kezdeményezőkészség, hogy elinduljon. De így vagyunk az életben mindennel. Az óvodában, iskolában jobban be tudunk illeszkedni, ha van bennünk bátorság. Egy munkahelyre elmenni jelentkezni, egy ügyet elintézni, felcsatolni egy sílécet és lecsúszni a lejtőn, mindegyik folyamat igényli azt a belső hitet és bizalmat, hogy nekünk ez sikerülni fog. Egy nő, vagy egy férfi kezdeményezését nem tudjuk igazán fogadni és mi sem vagyunk képesek kezdeményezni, ha nem hiszünk önmagunkban. Szabad akaratot kaptunk arra, hogy valaminek örüljünk, valamit felismerjünk, vagy akár boldogságban és szeretetben éljük le az életünket, mert mindennek lehet örülni. Mint az egyszeri történetben is, örülhetünk annak, hogy még félig van a poharunk és nem azon bánkódunk, hogy már csak félig. Mindennek a kulcsa, önmagunkkal való kapcsolatunk, mely az önismeretünkön alapul. A Nap szimbolizál minden embert, de tágabb értelemben a teremtést, a fényt, van akinek így jobban tetszik, az Istent. Az út, amelyre ráléptünk, megtalálni magunkban a fényt, s rádöbbenni arra, hogy mi magunk vagyunk a Nap. Ez lehet hosszú út is, lehet rövid is, de lehet egy pillanat is. Minden pillanatban, minden sikerben, minden örömben és minden eredményben ott van a lehetőség, hogy ezt felismerjük.