Diagnózis

A világ jelenlegi állapota, mindaz, amit kint megtapasztalunk, a mi diagnózisunk. Arról szól, hogy mi milyenek vagyunk, hogy működünk, hogyan viselkedünk, hogyan éljük meg a dolgainkat, vagy hogyan nem éljük meg azokat. Időt akarunk nyerni, és ezért mindent felhasználunk, hogy minél több időnk legyen. Nem foglalkozunk a természettel, nem foglalkozunk az egészségünkkel, sem a környezetünkkel. Ízfokozókkal felturbózott, gyorsított megoldásokkal próbálunk ebédet, vacsorát főzni, rohanva bekapunk valamit a gyorsétkezdékben. Egyre több időhöz akarunk jutni, hogy azt megfelelően töltsük el, s közben, amikor végre szabadidőhöz jutunk, akkor sem tudunk teljesen benne lenni a pillanatban, az itt és mostban. Nyugodtan megkérdezhetnénk magunktól, hogy hova ez az őrült, fejvesztett rohanás, hiszen az életünk a kezdettől a végéig tart, azaz mindannyiunkra az utunk végén az átváltozás, a halál vár. Jól ki akarjuk használni az életünket, de hogy lehet jól kihasználni egy életet, ha abban a pillanatban, amikor éppen valamit csinálok, már nem arra gondolok, hanem már a következő pillanatra, a következő napra, vagy hétre. Ami még rosszabb, ha régi, sokszor negatív, vagy rossz emlékeinkre, és ezáltal megfosztjuk magunkat attól a lehetőségtől, hogy azt éljük át, ami van, és azzal egyesüljünk, ami éppen a rendelkezésünkre áll.
A világ, és benne a mi életünk olyan, amilyenné mi tesszük nap, mint nap, olyan, amilyennek megéljük, vagy nem éljük meg. A változás nem kint kezdődik el, hanem bennünk. Lehet-e álljt parancsolni ennek az iszonyatos tempónak? Lehet, de mindenki csak magának parancsolhat álljt. Magának mondhatja azt, hogy most leülök, és nézem a virágzó cseresznyefát, és nem csinálok semmit. Mindenki magának mondhatja, hogy most erre vagy arra helyezi a hangsúlyt, számára most ez az első, és teszi azt. „Valamit jobban megfigyelek, valamit jobban átélek, valamit megengedek magamnak, amit addig nem engedtem meg.” Nem könnyű dolog változtatni az életünkön, de nincs más lehetőségünk. Ahelyett, hogy a külvilágot akarnánk megváltoztatni, magunk felé kell fordítani a figyelmünket. Zárszóként hadd idézzem Swami Vivekananda-t, a csodálatos indiai bölcset:

„Soha nem lenne szabad megpróbálnunk más útján járnunk, mivel az az övé, nem pedig a miénk. Ha végre egyszer meglelted saját utadat, már semmit nem kell tenned, csupán keresztbe fonni karodat, és hagyni, hogy az ár magával vigyen a szabadság felé. Ha egyszer megtaláltad, soha ne térj le róla! A te utad számodra a legmegfelelőbb, de másnak nem való.”

Ha kedveled a munkásságomat, kérlek támogass a Patreon weboldalon!
Become a patron at Patreon!

Vélemény, hozzászólás?