Szeretetben a Párommal

Az igazi szeretet a másikat úgy fogadja el, ahogy van, nem akar rajta uralkodni, nincs fel és le, vagy ha mindenáron a fejlődés szempontjából vizsgáljuk a kérdést, akkor egy valamire való társas kapcsolatban kölcsönösen segítik egymást, hogy mindkét ember identitása egyformán fejlődjön, mindkét ember társadalmi és egyéni életbeli küldetése megvalósuljon és kiteljesedjen. Az igazi kapcsolatban a legfontosabb a nyitottság, a másik ember tisztelete, elfogadása, az iránta érzett szolidaritás és a helyzethez mérten a megfelelő felelősségvállalás. Nem az a kérdés, hogy szükséges-e egymás iránt kompromisszumot hoznunk, hanem az, hogy képesek vagyunk-e magunkat is képviselni és nem áldozatként megélni a kompromisszumokat. Szoktam azt a példát használni az előadásaim során, hogy ha egy kapcsolatot egy kályhában lobogó tűzhöz hasonlítunk, akkor a kályhában csak addig lobog majd a tűz, míg van benne éghető anyag. Lefordítva úgy fogalmazhatjuk, hogy egy párkapcsolatra is kell energiát szentelni és mindkét embernek szükséges a „kályhát” raknia. Ha csak az egyik fél rakja, előbb-utóbb áldozatként éli meg magát, míg a másik egyre inkább bűntudattal szemléli a helyzetet és máris fölé és alárendelt szituációról beszélhetünk. Ez egy igazi kapcsolatban nem lehetséges, mert a fölé és alárendeltség függőséget hoz létre, és nem a kölcsönös megbecsülésen alapszik. Ha igazi szeretetről beszélünk, az áldozat szó nem értelmezhető. Ha a másikért hozok egy kompromisszumot, és azt a szeretetemből teszem az nem áldozat. Ha úgy élem meg, hogy áldozat, akkor nem szeretetből hoztam a döntést, akkor lemondást gyakoroltam és valamilyen szempontból elfelejtkeztem magamról és a saját életem lényegéről.
A párkapcsolatok lényegéről és buktatóiról, a feldolgozás és meghaladás eszközeiről, önismereti kérdésekről, az elmagányosodás hátteréről és az ebből a helyzetből való kilépésről tartom az idén Szeptember 12-én 19.15-kor kezdődő „Párom a Tükröm” c. előadássorozatomat, amire szeretettel várok minden érdeklődőt. Párokat és magányosokat egyaránt.

Ha kedveled a munkásságomat, kérlek támogass a Patreon weboldalon!
Become a patron at Patreon!

2 thoughts on “Szeretetben a Párommal

  1. Nagyon tetszik,az irása, és tényleg igy van, a saját bőrömön tapasztalom, amiket ir! Az a baj a másik félk ezt észre se veszi, hogy nemcsak róla szól az élet. Főleg ha nem hasonló beállitottságú. Köszi az irást! Ezzel, és hasonló témákkal kapcsolatosan, érdekelnének az előadások! Hol lesznek, helyileg? Elmennék ha a munkám időbeosztása engedi!

Vélemény, hozzászólás?