A Tüdőrákról és a cigarettáról

A tüdőrák a statisztikai adatok szerint leggyakrabban a dohányosok között fordul elő, s ez nem véletlen. Ha valaki nem tudja az őt ért stresszt, konfliktust feldolgozni, idegességében rágyújt és így próbálja levezetni a feszültségét és ettől ideiglenesen könnyebbnek, szabadabbnak és energikusabbnak érzi magát. Nem véletlen, hogy a cigaretta reklámok pont ezt a három fő érzést lovagolják meg, s úgy vannak összeállítva, a vizuális és hangeffektusok hogy az embereknek kedvük legyen rágyújtani, s azt a hitet keltse bennük, hogy a cigarettával könnyebbé tudják tenni az életüket. Ez egy nagy csalódáshoz vezet, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ez nincs így. A cigaretta csak ideig-óráig tartó könnyebbséget hoz, a problémáink ezáltal nem oldódnak meg, a cigarettázás nem más, mint pótcselekvés a valódi problémák elodázására. Gondoljunk csak bele, hogy akár egy munkahelyi, akár egy baráti körben a rágyújtás effektusa, egy álságos intimitást tételez fel, sokszor úgy érezzük, hogy a beszélgetésünk meghittebbé válik ezáltal, ha mind a ketten dohányzunk, nem csak a füstöt tudjuk mind a ketten könnyebben kifújni, hanem a minket aggasztó gondjainkat is, és a közös szokás megerősít minket abban, hogy a másik ember bizalmát, figyelmét és szeretetét élvezhetjük. Sajnos ez egy nagy csapda.
Fiatalkoromban hallottam egy történetet: akkortájt munkásvonatokon gyakran még a lépcsőn is utaztak emberek. Egy férfi a kislányával felszállt a vonatra, de csak a lépcsőn kaptak helyet, aztán a vonat elindult, a férfi elengedte a gyermek kezét, hogy rágyújtson. A gyermek leesett a vonatlépcsőjéről, egyenesen a kerekek alá, és a vonat halálra gázolta. A férfinak fontosabb volt hogy rágyújtson, mint hogy a saját gyermekének a testi épségét védelmezze?!
A narkotikumoknak óriási erejük van, mert elterelik a figyelmet a problémákról, s az egyénben azt az érzetet keltik: nincs nagy baj, idővel minden megoldódik. Van, aki olyan feszült egész nap, hogy két doboz cigarettával tudja csak elviselni a nap feladatait, kihívásait, konfliktusait. Cigaretta nélkül nem képes beilleszkedni az életbe?!
A cigarettának van egy másik nagy varázsa is, nem véletlen, hogy sok esetben fiatalkorban következik be a rászokás. A cigarettázástól a külvilág előtt hamarabb látszhatunk felnőttnek, és azt hisszük, hogy ezáltal hamarabb kapunk elismerést és hamarabb kapjuk meg azt a szabadságot, ami egy felnőttnek kijár. A háttérben az motivál minket, hogy többnek látsszunk, mint akik vagyunk és a cigaretta mögé rejtsük el bizonytalanságunkat kishitűségünket, önbizalomhiányunkat. Gyakran lehet látni és tapasztalni, hogy meglett felnőtt emberek is a cigaretta mögé rejtik el alkalmatlanság érzésüket egy adott helyzetben. Figyelembe véve, hogy a cigaretta is egy olyan szimbólum, amelynek a füstjét „letüdőzzük”, pontosabban a lelkünkre vesszük, kimondható, hogy a tüdőrák mögött olyan lelki problémák állnak, amelyek állandó szinten irritálnak minket. Olyan sérelmek ezek, melyeket állandóan a lelkünkre veszünk, s amelyeknek a lelkünkre gyakorolt hatása következtében elveszítjük az életkedvünket, az életbe vetett hitünket, nem feltétlenül kell dohányoznunk ahhoz, hogy veszélyeztessük a tüdőnket, elég ha az agresszióinkat „visszaszívjuk”. Ha elveszítjük egy adott közegbe, kapcsolati rendszerbe vetett hitünket, bizalmunkat, és szép lassan kiszorulunk, kihátrálunk a helyzetből, annak gyakran az a következménye, hogy lassan az életünkből is kimaradunk, lemaradunk, s az élet továbbmegy mellettünk.

Az érték, mint fogalom

Ahhoz, hogy a problémát megértsük, előbb beszélnünk kell az érték fogalmáról. Az érték, mint fogalom minden ember számára mást jelent. Hiába gondoljuk azt, hogy az arany érték, és tele lehet vele a zsebünk, ha egy amazonasi esőerdőben ronggyá ázva, húsz nap óta éhesen kóborlunk. Ugyanezzel a hasonlattal élve, hajótöröttként az óceánon az aranyrudat inkább kilöknénk, mert lehúz a víz alá, mintsem hogy tovább kiabálnánk segítségért. Vagy ha egy erdei kirándulás során megéhezünk, nekiállnánk uzsonnázni, de nincs nálunk só, hogy az ételünket megízesítsük. Kijelenthetjük tehát, hogy az érték embertől és helyzettől, kultúrától, neveltetéstől, számos tényezőtől függ.
Az első és legfontosabb dolog, hogy megtanuljuk az életünket értékelni. Erre sokan azt válaszolnák: „Én értékelem az életemet” Erre a válaszom az, hogy nagy általánosságban, globálisan gondolni kell arra a nap minden pillanatában, hogy milyen jó hogy élek. Erre többen ismét ellenvetést fogalmaznának meg: „ha sütkérezem a napon, jól érzem magam, átölel a kedvesem, vagy éppen jól vagyok lakva, nincs semmiben hiányom, akkor örülök az életnek. De most hagyott el a szeretőm, ellopták az autómat, meghalt az édesanyám, így nem tudok örülni az életnek. Kevés ember él olyan szinten a világban, aki a negatív eseményeket is átélve felteszi magának a kérdést, hogy ebben mi számára az érték, mire fejleszti az esemény, amit átélt, mi benne a jó? Ez ugyancsak az érték viszonylagosságát tükrözi. Nem csak az élettel vagyunk így. Saját magunkkal is így vagyunk. Ha a külvilág értékesnek, hasznosnak lát minket, akkor sokkal inkább elégedettek vagyunk, mint amikor kritikát, ellenvéleményt fogalmaznak meg velünk szemben. Nem beszélve az alapvetően önbizalomhiányos emberről, aki még a dicséretre, a sikereire, a jól elvégzett munkájára is úgy reagál, hogy ez most csak véletlenül sikerült, de egy pillanatnyi lazítást sem szabad megengednie önmagának, mert máris „szó érheti a ház elejét”. Itt az ideje, hogy elgondolkozzunk ezen és újra megfogalmazzuk az igazi értékeket, beleértve önmagunkat is. Ha az Asztrológiát, az asztrológiai szimbólumokat hívjuk segítségül, akkor a legfontosabb szimbólumként a Napot említhetjük. Minden embert a Nap szimbolizál, tehát az összes ember egy sugárzó Nap, és életének központja. Ez a Nap a testben a szívet jelképezi elsősorban. A szív a szeretet szimbóluma. Az a kérdés, mit üzen ez Nekünk?

Szeretetben a Párommal

Az igazi szeretet a másikat úgy fogadja el, ahogy van, nem akar rajta uralkodni, nincs fel és le, vagy ha mindenáron a fejlődés szempontjából vizsgáljuk a kérdést, akkor egy valamire való társas kapcsolatban kölcsönösen segítik egymást, hogy mindkét ember identitása egyformán fejlődjön, mindkét ember társadalmi és egyéni életbeli küldetése megvalósuljon és kiteljesedjen. Az igazi kapcsolatban a legfontosabb a nyitottság, a másik ember tisztelete, elfogadása, az iránta érzett szolidaritás és a helyzethez mérten a megfelelő felelősségvállalás. Nem az a kérdés, hogy szükséges-e egymás iránt kompromisszumot hoznunk, hanem az, hogy képesek vagyunk-e magunkat is képviselni és nem áldozatként megélni a kompromisszumokat. Szoktam azt a példát használni az előadásaim során, hogy ha egy kapcsolatot egy kályhában lobogó tűzhöz hasonlítunk, akkor a kályhában csak addig lobog majd a tűz, míg van benne éghető anyag. Lefordítva úgy fogalmazhatjuk, hogy egy párkapcsolatra is kell energiát szentelni és mindkét embernek szükséges a „kályhát” raknia. Ha csak az egyik fél rakja, előbb-utóbb áldozatként éli meg magát, míg a másik egyre inkább bűntudattal szemléli a helyzetet és máris fölé és alárendelt szituációról beszélhetünk. Ez egy igazi kapcsolatban nem lehetséges, mert a fölé és alárendeltség függőséget hoz létre, és nem a kölcsönös megbecsülésen alapszik. Ha igazi szeretetről beszélünk, az áldozat szó nem értelmezhető. Ha a másikért hozok egy kompromisszumot, és azt a szeretetemből teszem az nem áldozat. Ha úgy élem meg, hogy áldozat, akkor nem szeretetből hoztam a döntést, akkor lemondást gyakoroltam és valamilyen szempontból elfelejtkeztem magamról és a saját életem lényegéről.
A párkapcsolatok lényegéről és buktatóiról, a feldolgozás és meghaladás eszközeiről, önismereti kérdésekről, az elmagányosodás hátteréről és az ebből a helyzetből való kilépésről tartom az idén Szeptember 12-én 19.15-kor kezdődő „Párom a Tükröm” c. előadássorozatomat, amire szeretettel várok minden érdeklődőt. Párokat és magányosokat egyaránt.